Trump figyelmeztette Amerikát: nem Putyin miatt kell aggódniuk, hanem arra kell ügyelniük, hogy ne járjanak úgy, mint Európa

Az amerikai elnök ismét kemény üzenetet fogalmazott meg a közösségi oldalán.

Egyszóval a nemzetiszocialista irány egy létező alternatíva az önnön teszetoszaságából és érdektelenségéből kitörni akaró MSZP-nek, ha a Jobbik-táborra akar rástartolni.
„Lehet, hogy érdemes lenne a szociknak tanulni Orbántól és Vona Gábortól is. Sőt inkább tőlük, mint a HaHás-Együtteses-PM-es-LMP-s vonaltól, akik az alterszínházi szcéna antidemokratikus hisztijeivel próbálják meghódítani »a parasztok« szívét (illetve nem próbálják, mert büdösek, majd ha összeszedték magukat). A feltétel nélküli alapjövedelem egy fokkal népközelibb eszméjét sem biztos, hogy nagyon érdemes felkapni. Ha már kéretlenül bejelentkeztünk az MSZP PR-tanácsadói posztjára, Ron Werber helyére, akkor el kell áruljuk az igazságot: a pesti újbalos egyetemisták kivételével, akiknek valamiféle Svédországba és Hollandiába oltott Görögország a példakép, az egyszeri, életét tisztes munkával töltő vidéki keményen dolgozó kisember magyari bizony kuvára fel fogja baszni az agyát ezen, ha pont akkora minimáljutattást akarnak örökre adni valakinek a semmittevésért, mint amennyiért ő keményen dolgozó kisemberkedik.