A valóság a menekültfronton – avagy miben mond igazat a bevándorlási konzultáció?

„3. Mitől megengedő Brüsszel bevándorlási politikája?

A bevándorlás egészen más minőség, mint a menedékkérés vagy az ország területére való jogellenes belépés – akiből tényleg bevándorló lesz, az általában nem a zöldhatáron érkezik. Így az a szám, hogy hányan érkeznek az országba, keveset mond a tartós népmozgalmi folyamatokról, márpedig a szociális rendszerünket és a munkánkat – bármilyen idegenellenesek vagyunk is – csak azoktól érdemes félteni, akik itt is maradnak. A miniszterelnök szerint mégis a bevándorlók számában, illetve arányában versenyzünk a svédekkel, holott – mint láttuk – “csak” a beadott menedékkérelmek számában. Azt nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a zöldhatáron érkezők nem elsősorban a magyar munkalehetőségekért és a családtámogatásért jöttek (utóbbihoz irreguláris migránsként amúgy sem férnek hozzá még akkor sem, ha feketemunkát valahogy nyelvtudás és papírok nélkül is találnának). Svédországba például már eleve nem tiltott határátlépéssel jönnek a menedékkérők, hanem jellemzően az EU-n belüli mozgás eredményeként, mert ott jóval nagyobb eséllyel kapnak menedékjogot. Ám Svédországban sem a beadott kérelmek, hanem az elfogadott kérelmek nagy száma segíti a bevándorlást: míg nálunk - 2013-as adatok szerint -0,6% a nem EU-s külföldiek aránya az összlakosságon belül, addig náluk 4 %, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az állampolgárságot szerzett külföldiek aránya hogyan alakul ott és itt.

Brüsszel bevándorlási politikájának viszont az a legfontosabb jellemzője, hogy nincs neki: Párizsnak, Londonnak, Stockholmnak és persze Budapestnek viszont van. Ez egy tisztán a nemzeti szuverenitáson alapuló, annak lényegét jelentő tagállami hatáskör: ahogy elvárjuk, hogy az Unión belül ne nyisson senki vitát arról, hogy helyes dolog-e nyolc év alatt egymillió új magyar állampolgárt megcélozni az egyszerűsített honosítással vagy ahogy a többi tagállam mindenféle jóváhagyása nélkül adunk – a magyar útlevélhez hasonlóan az  unión belüli mozgásra is feljogosító – letelepedési engedélyt azoknak a kínaiaknak, akik megveszik a letelepedési államkötvényt, úgy bizony a franciáknak és a briteknek is a saját ügye, hogy kinek milyen jogosultságokat adnak, és végső soron kit és milyen feltételek mellett fogadnak be például volt gyarmataik lakói közül. Semmi nem akadályozza Magyarországot abban, ha folytatni akarja azt az utat, amin eddig is, évtizedek óta járt: a sok elutasítás miatti kritikák ellenére relatíve kevés teljesített menedékkérelem, összességében is kevés bevándorló, ugyanakkor többségük az állam által is támogatva – például az orosz vagy a kínai közösség tagjaként – klasszikus gazdasági migráns, akik bár nem batyukkal, hanem gyakran business class-on, de egy jobb élet reményében érkeznek.

2010 óta az elmúlt öt évben, a tavalyi év végéig ugyanis 605 kérelmezőnek adott a magyar állam menedékjogot . (Az éves esetszámot és az elutasítási arányt, illetve a többi tagállam hasonló adatsorait itt lehet böngészni: az arányokat torzítja, hogy a legtöbb eljárás megszűnik, mivel a menedékkérő ismeretlen helyre, azaz jó eséllyel valahová Nyugat-Európába távozik) Ez negyedannyi, mint az ugyanennyi idő alatt eladott letelepedési államkötvények száma, a 670 ezer egyszerűsített honosítással pedig nagyságrendileg sem érdemes összevetni. Ez egyébként azt jelenti, hogy kevesebb mint kétezer menekültként elismert személy (2014 végén 1743) él az országban, hozzájuk számolható még valamivel kevesebb oltalmazott (aki ugyan nem menekült, de származási országában életveszély fenyegetné, így nem küldhetjük vissza nemzetközi egyezmény alapján, belőlük tavaly év végén 1130 volt). Azaz háromezer menekülő maradt nálunk tartósan, szemben a tartózkodási engedélyel rendelkezők és a bevándorlási engedélyesek 40-40 ezres, valamint az unión belüli migránsok 100 ezres tömegével. Tehát a volt menedékkérők a hazai lakosság EU-n kívüli külföldi állampolgár 0,6%-ának is csak a töredékét teszik ki, így még egy kisvárost se tudnának elárasztani.”