Nyílt levél a Burgtheater intendánsának

2015. április 20. 14:13

Meglehetős türelemmel viseltük azt, amikor a Burgtheater munkatársai „fasisztáztak” a színpadon, próba közben.

2015. április 20. 14:13
Vidnyánszky Attila

Karin Bergmann
intendáns asszony részére

Burgtheater
Bécs

Tisztelt Intendáns Asszony!

A Nemzeti Színház örömmel hívta és fogadta a Burgtheater Sirály című előadását a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) programjába. A találkozón szerte Európából 13 ország 20 produkcióját mutatjuk be a magyar közönségnek.

Februárban Ön arról tájékoztatott, hogy a MITEM-en való részvételük „feltétele”, hogy rendezzünk Budapesten vitát a„ nemzeti színház” fogalmáról. Álltam a vita elébe, április 13-án a Goethe Intézetben rendezett beszélgetésen kiderült, hogy bár sok kérdésben nem értünk egyet, van mód és szándék köztünk az együttműködésre.

A MITEM programjába - Önökkel egyeztetve - április 18-adikára szakmai vitát szerveztünk, melyre Ön - korábbi ígérete ellenére és a Nemzeti Színház munkatársai valamint a vitán résztvevő többi külföldi szakember sajnálatára - nem jött el. Ahogyan - részvételét két nappal korábban, e-mailben lemondva - nem jött el a Sirály előadásra és az azt követő, jó előre meghirdetett közönségtalálkozóra Jan Bosse, az előadás rendezője sem.

A Burgtheater társulatának felajánlottuk, hogy a rendező nélkül is tartsák meg a közönségtalálkozót, ezzel azonban nem kívántak élni. Az előadás végén azonban egy, a magyar belpolitikával kapcsolatos utalásokkal tűzdelt levelet olvastak fel a közönségnek, mely gesztust meglehetős értetlenséggel fogadtunk. Meglehetős türelemmel viseltük azt is, amikor a Burgtheater munkatársai „fasisztáztak” a színpadon, próba közben.

Úgy vélem, sem Magyarországon, sem bárhol a világon nem ízléses a színpadról direkt politikai leveleket felolvasni a közönségnek, mely aligha ezért érkezik az előadásra.

Kérem, tájékoztasson arról, hogy mi volt az oka annak, hogy társulatát Ön és a rendező „magára hagyta” a Nemzeti Színházban és mi az oka annak, hogy egy, az európai színházi kultúrában elfogadhatatlan eszközhöz folyamodtak munkatársai! Úgy érezzük, ezzel a magyarázattal a MITEM-en örömmel részt vevő többi társulatnak is tartoznak!

A Nemzeti Színház számára megtiszteltetés színpadán fogadni a világ meghatározó színházait, így a Burgtheatert is. A Sirály inspiratív, izgalmas előadás volt, melyet a közönségünk jól fogadott. A jövőben is szívesen működünk együtt Önökkel, ám szeretném, ha a tegnap Budapesten történteket megmagyarázná!

Budapest, 2015. április 20.

Tisztelettel:
Vidnyánszky Attila
főigazgató

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kotormány
2015. április 22. 21:24
Be kellene kéretni az osztrák nagykövetet.
Peter8811
2015. április 21. 00:02
Haynau
Peter8811
2015. április 21. 00:01
Sirály helyett zsidó sirám? Menjenek a Hajnau által telebaszott kurva anyjukba
grad
2015. április 20. 21:30
"A jövőben is szívesen működünk együtt Önökkel, ám ..." Nem kell az udvariaskodás. Ezekkel soha többet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!