
Ideje lenne agyszifiliszre szűrni a 444.hu szerkesztőségét
2015. április 07. 13:16
A „durva benyalás és a miniszterelnöknek való szurkolás” olyan messze van a valóságtól, mint a megvalósult szocializmus az elméleti marcizmustól.
„A köztévé szurkol Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak, meg is mondták neki címmel hozta a bombát a kedvenc 444.hu csodaportálunk. A kifogásolt köztévés mondat a Suzuki-kupa döntője utáni miniszterelnöki interjú végén hangzott el azzal kapcsolatban, hogy a Kispest utánpótláscsapatának sikere tulajdonképpen bizonyítja, hogy az MLSZ jó úton jár, fejlődik a hazai foci, lassan versenyképesek leszünk az európai élcsapatokkal és szurkoljunk nekik a további sikerekhez. (...)
A köztévé riportere ezzel zárta az interjút és váltotta ki a hisztit:
»Ahogy mi is szurkolunk (az MLSZ-nek – szerk.). (PONT – szerk.). Orbán Viktor miniszterelnöknek pedig nagyon szépen köszönjük, hogy a rendelkezésünkre állt.«
A »durva benyalás és a miniszterelnöknek való szurkolás« olyan messze van a valóságtól, mint a megvalósult szocializmus az elméleti marcizmustól. Hogy erre miért nem jött rá egy teljes szerkesztőség, az túlmutat az általam ismert földi tudományokon, elvégre a Soros-pénz és az agyszifilisz (neurosyphilis) között nem ismert ok-okozati összefüggés…”
Összesen 87 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kesztió
2016. október 12. 21:31
"Ahogy mi is szurkolunk Orbán Viktor miniszterelnök úrnak. Nagyon szépen köszönjük, hogy a rendelkezésünkre állt."
Továbbra sem állítom, hogy egyértelműen a fenti lenne a jó változat, de elárulnád már, hogy így miért nem felel meg a magyar nyelvtani szabályoknak? Melyiknek is nem felel meg?
Válasz erre
1
6
kesztió
2016. október 12. 21:31
Nem hangzik el a „pedig” szó. Piréz szerint igen.
„Pedig”-gel valóban vitathatatlan a dolog, pedig nélkül viszont úgy központosítod, ahogy akarod.
Válasz erre
2
10
kesztió
2016. október 12. 21:31
NEM HANGZOTT EL. TESSÉK SZÍVES LENNI ÚJRAHALLGATNI A FELVÉTELT.
https://www.youtube.com/watch?v=FBf5mwX__-I
Válasz erre
0
10
kesztió
2016. október 12. 21:31
Lássuk csak.
Ez volt az eredeti, ugye:
„ahogy mi is szurkolunk Orbán Viktor miniszterelnöknek nagyon szépen köszönjük hogy a rendelkezésünkre állt”
Ezt szerintem (legalább) két féle képpen lehet központozni:
1. Ahogy mi is szurkolunk. Orbán Viktor miniszterelnöknek nagyon szépen köszönjük, hogy a rendelkezésünkre állt.
2. Ahogy mi is szurkolunk Orbán Viktor miniszterelnöknek. Nagyon szépen köszönjük, hogy a rendelkezésünkre állt.
(A hiányzó „pedig”-et kizárólag Piréz hallotta oda, nem kissé tendenciózusan)
Akkor most miről is beszélünk? Úgy véled, hogy a 2. változat valóban értelmezhetetlen? Szerintem sem teljesen egyértelmű, hogy melyik változat az érvényes, de Piréz legalább akkora hülyét csinált magából a félrehallással, mint esetleg a 444-esek.
Válasz erre
2
14






