„El is érkeztünk a város elmúlt néhány évének szintén örökzöld témájához, a dugódíjhoz. A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén bejelentette: ez a városvezetés annak elhagyásáért harcol Brüsszelben. Őszintén: lát erre esélyt?
Erről tárgyalunk, ezt akarjuk, a többi Brüsszelen múlik. Most, hogy megtaláltuk a bizonyítékot arról, hogy a 4-es metró uniós támogatási megállapodásába Demszky Gáborék kifejezett ajánlására vették bele a kötelezően bevezetendő dugódíjat, a Népszabadság is hirtelen elhallgatott ebben a témában. Azelőtt kétnaponta írtak mindenféle valótlanságot, például hogy bőven elegendő lenne, ha csak egy belvárosi utcában szednénk jelképesen néhány forintot. Az újságpapír persze elbírhat ilyen mondatokat, de az értelem és az unió nem. Ha már be kell vezetnünk a dugódíjat, a jelenlegi helyzetben 2016 végéig, akkor »értelmezhető« területen és mértékben biztosítanunk kell az autómentességet és a fővárost illető bevételt.
A jelenleg az M0-s körgyűrűn is beszedett útdíj mellett ez tényleg szimpla pénzbehajtásnak tűnhet. Ha az elkerülőnek épített utakon is fizetni kell, ráadásul nem sokkal többet, mint ha simán behajtanánk a városba, akkor hol maradnak a környezetvédelmi, forgalomcsillapítási szempontok?
A »kettős adóztatás« elkerüléséért a kormánnyal újra tárgyalnunk kell az útdíjról, a dugódíj bevezetésének műszaki-gazdasági hatásairól. Egyelőre viszont az az igazság, bárki bármit is mond vagy ír erről, hogy semmilyen döntés nincs sem a zónahatárokról, sem a díj mértékéről. (...)
Több nyilatkozata szerint 2019-ben már nem vállalná a főpolgármesteri jelölést.
Annak, hogy utána folytassam ezt a munkát, egész minimális az esélye, szinte semmi. Lehet, hogy valamilyen szerepet még vállalok, de ilyen felelőset nem hiszem.
Idén lesz öt éve, hogy a budapestiek először megválasztották, de a fővárosi önkormányzat és a kerületek jövője ma is bizonytalan, a budapesti közigazgatási rendszer hosszú távú megoldása pedig ismeretlen.
Személyes véleményem szerint arról, hogy mi legyen 2019 után Budapesttel, széles körű konzultáció után dönthet majd a parlament. A főváros szerepét nem csekély politikai erők megpróbálták megkérdőjelezni a közelmúltban, de csak ennek vágya és illúziója marad a számukra. Egy tízmilliós országban egy ilyen hagyományokkal és funkciókkal felruházott fővárost degradálni, kisebbíteni, kiváltani teljes képtelenség. Ez egyeseknek érzelmi és nem racionális dilemmaként jelentkezik. A politikai döntés Budapest jövőjéről sokáig már nem halogatható. Egyre bizonyosabb, hogy az úgynevezett kétszintű közigazgatási rendszer nem vált be, a város egésze számára egyáltalán nem kedvező.”