„Az Index mefisztói módon szövi a hálót: elegendő, ha napokig életben tartanak egy nem létező problémát, a tömegember, az ösztönlények sokasága el is hiszi, hogy az úgy is van. »Megírta az Index.« Így lesznek sorskérdések olyan bagatell ügyekből, mint az autópályadíj vagy a vasárnapi zárva tartás. Igen, bagatell… Ha nem hiszitek, kérdezzétek meg nagyanyátokat, mi a bagatell és mi nem. Ha például bombák hullanak a fejedre, éhezel, el akarnak pusztítani, börtönbe zárnak, megerőszakolnak és leverik a vesédet, na, az nem bagatell. Az sem bagatell, ha a hazádat idegen csapatok szállják meg, ha egyéni és közösségi jogaidat lábbal tiporják. De neked, az elpuhult, Indexen táplált konzumrabszolgának a vasárnapi nyitva tartás élet-halál kérdése. Magadtól persze nem így gondolnád, de ügyesen megszelídített magának Mefisztó. Elvette az akaratodat, elvette a józan eszedet. »Megírta az Index…«
Ilyen hát az Index. De akad ennél nagyobb baj. Időközben ugyanis kiköltötték a fiókáikat. Mára az egész magyar internetes újságírás elindexesedett. Mindenhonnan ömlik a szemtelen tudálékosság, a jól értesültségnek álcázott sznobság, a korlátok nélküli szabadságosdi. Az úgynevezett online újságírás művelőinek többsége az egyetem óta nem olvas könyveket, nem forgat szépirodalmat, a külső szellemi ingereket elhessegeti magától. Nem tudják, mert nem is érdekli őket, hogy az újságíró anyaga a nyelv: és ha az ember nem olvas, csikorog a gépezet, elakadnak a szavak, nem jönnek a jelzők. Nekik azonban nincs erre gondjuk. Semmi szükségük könyvek társaságára, kisegítik egymást a hülyeségekben. Elég belepillantani a Mandiner napi sajtószemléjébe, megfigyelni, ki milyen agymenést hajtott végre, meg ahogyan szépen, belterjesen elvitatkoznak arról, hogy ki mit írt, arra ki mit válaszolt, és mindezt a legtöbbször sajátos underground szaknyelvükön. Az online újságírás »klasszikusai« látszólag mindenre tudják a receptet, de a való életet nem ismerik, mióta laptopjuk van, kiiratkoztak a mindennapokból. Lövésük nincs, hogyan kellene megírni egy riportot, az országban idegenül csetlenek-botlanak, ha a körülmények arra kényszerítik őket, hogy felemeljék értelmiségi valagukat a karosszékből, és hús-vér emberekkel érintkezzenek. (...)
A tisztelt olvasó joggal hiheti, hogy valami old school fickó vagyok én, akit zavar a virtuális ifjak előretörése. Isten látja a lelkemet: nem zavar. Nem egy ifjoncot én is vezetgettem, mert pontosan tudom, milyen érzés tanácstalanul és visszajelzés nélkül bolyongani az újságírás dzsungelében. De a fenébe, csak leírom: nekünk Mikszáth Kálmán és Ottlik Géza volt az iránytű, amikor elkezdtük. Nektek pedig mondjuk egy Lakner Dávid. Esetleg valami nóném blogger, aki régen a szerkesztőségek portájáig jutott volna az irományaival, ma viszont úgynevezett tényező, agymenéseit szemlézik, figyelnek rá, vitatkoznak vele.”