Amin a nemzet sorsa múlik

„Környezetem és rokonságom aktív pedagógus tagjai életpályamodell-pártiak. Azt mondják, azért, mert ez az innovatívabb, a szakmai értelemben törekvőbb és ötletgazdagabb pedagógusoknak kedvez. Nem zavarja őket az sem, amit a balliberális oldal most felháborítónak talál, hogy mindjárt az első körben harmincezer pedagógust ellenőriznének szakmai értelemben az illetékesek, a bajt másutt látják, ha már egyáltalán ellenőrzésről van szó. Remélik, hogy ez az ellenőrzés az értékelvű nevelőmunkát kéri számon a pedagógusoktól, kérdés persze, mit tekintünk értéknek. A hazafiasságot vagy éppen az ellenkezőjét, a multikulturális és multinacionális tudatot? A hitet vagy a hit tagadását? A morált vagy az olyan morális relativitásokat, mint a »megélhetési bűnözés«? És vajon értékelvű dolog-e Wass Albertet tanítani, vagy tanítsuk inkább Konrád Györgyöt?! Látszik ebből is, hogy mekkora külső nyomás alatt állnak a pedagógusok, és akkor még nem is említettük azokat az objektív társadalmi változásokat és kihívásokat, amelyekkel szembe kell nézniük már napjainkban is. Nem kis részük sajnos az elképzelhető legrosszabb »fegyverrel«, a közönnyel válaszol ezekre. Egyébként világjelenségről van szó a magániskolák felértékelődésével együtt, ahol a pedagógusokat, de a diákokat is erősen megrostálják. A másik út a pedagógia önvédelemből történő »elhülyülése«, ami most éppen a finneknél tapasztalható, akik megszüntetik az iskolákban a tantárgyakat. A keletkező iskolai katyvaszban nyilván felvizeződik, majd el is tűnik a kötelesség, a céltudatos munka és a teljesítmények, a nevelési elvek kérdése.

Kicsit hasonlít ez a Harlem iskoláihoz, ahol már a hetvenes években sem csináltak mást a tanítási időben a tanárok és a diákok, mint egész nap bluest énekeltek egy Fender-zongora kíséretével. Valahol éppen ezt akarja elkerülni az életpályamodell, amikor ötletekre, aktivitásra ösztönöz. Minden emelést megérdemelnek a tanárok, de csak a pénztől még nem lesz jobb semmi sem. Az életpályamodell az, ami összeköt bért, ambíciót, igyekezetet, teljesítményt.

Ezen egy nemzet sorsa múlhat. Érdemesebb talán ezen az úton járni, mint a finnekén, bár az biztos, hogy jobban tetszene az egykori SZDSZ-nek, amely a történelem tantárgy elhagyásával akarta »méltányosan multivá« tenni a hazai közoktatást.”