„A létet mégiscsak a végső érintettség formálja igazán. Erről vall Czeizel Endre genetikus, irigyelt és kritizált egykori tévé sztár. Az elmúlás méltóságának tudatában úgy hajtotta magát a szakma lehetőségei alá, hogy közben felfedezte a Mindenható létezésének szükségességét. Ez nem igazolása Istennek, sem az ő hitének, csupán egy stáció, ahol nyilvánvalóvá vált, hogy vele kapcsolatosan ama mennyei hatalomnak vannak még személyre szabott csodái. A mindennapok megújulása az orvosi tudományos ismeret határán túl. Czeizel Endre nem keres, hanem felismer valamit. A személyes találkozás hiányának személyes Istenét. A rejtett gyógyítót és gondviselőt.
Ez a felismerés hasonló ahhoz, ami a Golgotán történt, ahol a keresztre feszített Jézus jobboldalán lévő belekapaszkodott a szenvedésből menekülést kínáló történetbe. Tudatlanul is részese lett a megváltás nagy ígéretének. Mert Isten Krisztusban nemcsak e világból kísér ki, hanem helyet készít önmagánál.
A lét végességével nemcsak fogalmi szinten történő szembesülés, hanem a halál pillanata biztos közeledésének vívódása a nagycsütörtöki esti drámája az életnek. Nem biztos, hogy akinek bizonyossága van a folytatás felől, könnyebben teszi le az életet. Hiszen az mégis egyedi. Érthetetlen sokszor a kívülállónak, hogy miért is ragaszkodik valaki annyira ahhoz, ami emberileg nézve szinte kibírhatatlan. És hol van az a pont, amikor már békében átadja magát a visszafordíthatatlannak. (...)
Nagycsütörtök ennek a nehéz vívódásnak a drámája, amelyik másként feszíti minden ember életét.”