A hitelt az ETO Park Kft. kapta a stadion rekonstrukciójára, illetve a kapcsolódó létesítmények építésére. 2005 és 2008 között erre összesen 16 milliárd 595 millió forint állami banki hitelt kapott a cég, mely 3,2 milliárd önrésszel vett részt az üzletben. A hitelt 2026-ig kellett volna visszafizetni a Rogán szerint garancia nélkül adott hitelt. A frakcióvezető szerint 2010 és 2012 között kellett úgy módosítani a szerződéseket, hogy a hitel mögé érdemi garanciák kerüljenek.
Az Index kezébe került dokumentumok szerint már 2008-ban nyolcféle biztosítéka és hétféle fedezete volt a hitelnek: így például jelzálog az ETO Park ingatlanvagyonán, ileltve a cég mindenkori eszközein; 200 milliós óvadék; a Quaestor kezességvállalása; inkasszós jog a cég és a Quaestor számláin. A napokban lefoglalt győri ingatlanok tehát minden bizonnyal az államra szállnak majd.
Mint arról a Mandiner is írt, Fideszes politikusok korábban nem voltak ennyire elégedetlenek a fejlesztéssel, ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A komplexumhoz kapcsolódó szálloda átadójakor Szijjártó Péter is elégedetten nyilatkozott: „jó helyre került a stadionfejlesztési támogatás és az Új Széchenyi Terv 250 millió forintja”. Az ETO Park ugyanis ilyet is kapott, már az Orbán-kormány alatt.