Igen, én megvenném a 600 Ft-os pólót

„A társadalmi kísérlet a következőkből állt: kiállítottak egy pólóautomatát Berlinben, ahol 2 euróért, azaz 600 Ft-ért lehetett venni egy pólót. Miközben nyomkodod a gombokat, egyszer csak megjelenik azoknak a fényképe, akik ezt a pólót legyártották: szegény kisfiúk/kislányok, akik a világ túlsó felén, éhbérért dolgoznak azért, hogy te a százötvenedik ruhadarabodat megvásárolhasd. Az automata utolsó kérdésként azt a kérdést teszi fel, hogy szeretnéd-e inkább támogatni ezt a kisgyermeket, vagy megveszed a pólót. És láss csodát, az emberek a »Donate«, azaz a támogatás gombra böktek rá, mivel az egész kellően manipulatív volt ahhoz, hogy összeszoruljon a gyomruk és megessen a szívük a kisgyerekeken. 

De valóban ez lenne a jó megoldás? Tényleg az lenne a helyes, ha inkább támogatnánk – magyarul segélyeznénk – az ott élőket, ahelyett, hogy megvesszük az általuk elkészített termékeket? Mégis hová vezet ez? Természetesen én sem vagyok a rabszolgaság híve, ahogy annak sem, hogy a multinacionális vállalatok visszaéljenek erőfölényükkel. De inkább megveszem az általuk gyártott termékeket, minthogy a nyugati világ nagyfokú segélyekkel támogasson országokat lelkiismeret-furdalásból. Ugyanis annak elsősorban az ott élők szenvedik meg a kárát. Gondoljunk csak azokra az afrikai országokra, amelyekben például az nyugati- és ENSZ-segélyeknek köszönhetően tönkrement a textilipar, mivel a segélyként küldött ruhák miatt megszűnt a helyi keresletet az ott gyártott ruhaneműk iránt. A ruhagyárban dolgozó helyiek így elvesztették megélhetésüket.”