„Az, hogy Vidnyánszkyék »szakmai szervezetként« aposztrofálják a Teátrumi Társaságot, elemi legitimációs érdekük. Csakhogy ettől ez még nem igaz: politikai alapon jött létre, politikai célkitűzések szerint működik, a jelenlegi hatalmi struktúrában összehasonlíthatatlanul nagyobb érdekérvényesítéssel, mint ti. Centrális erőtér van ott is, akár az országban – nagyjából ugyanolyan állapotban. Csakhogy immár ti is »szakmai« szervezetről beszéltek, mintha nem hallottatok volna a »területfoglalásról«, a »remény színházáról«, meg arról, hogyan kell lecserélni, leváltani, kiszorítani mindazokat, akik másként gondolkodnak, és közben »liberálisan« hangoztatni, hogy itt mindenkinek tere és helye van.
Ti nem vagytok abban a helyzetben, hogy »kiszorítsatok« bármit vagy bárkit. Ez helyes. De ettől még a kiszorítottakat, a függetleneket, a méltatlan pályázati procedúrák és kuratóriumi döntések nyomán ellehetetlenülő szakmai áldozatokat védhettétek volna, kicsit többel, mint keservesen kinyomott, többnyire semmitmondó nyilatkozatokkal. Őket ugyanis tényleg érdemes át- és megmenteni, ellentétben a POSZT-tal, amiért most küzdötök, és hát nem tudjátok, miért is küzdötök. Beleállhattatok volna a szakmaiság elvi képviseletébe, sőt, csak abba állhattatok volna bele, és nem most, hanem sok évvel ezelőtt – és akkor nem kellene nyavalyás kis »kopromisszumokkal«, »konszenzusokkal« bíbelődni. Nem kell kollaborálni azzal, amivel egyetlen közös elv nincsen.
A Teátrumi Társasággal, Vidnyánszky Attilával nekem semmi dolgom. Színházat nézek, sokat, nem válogatok a két társaság színházai közt (zárójelben ideírom, hogy látok-hallok eleget különféle teátrumiak panaszaiból a megosztottság miatt, de ők színházi emberek, és nem kibélelt próféták), és írok róla, amíg van hová. Alkalmasnak gondolom magam arra, hogy színházi versenyhelyzetben elfogulatlanul megítéljek előadásokat. Tudok érvelni, elemezni, és ismerem a terepet. Ezért vállaltam el a zsűritagságot.
De arra alkalmatlan lennék, hogy velem legitimáljatok egy ilyen képtelenséget, amit most kompromisszumnak neveztek. Nem fogok tárgyi szempontokról győzködni mégoly kedves, jóindulatú, de mégiscsak a »hovahúzás« jegyében odaküldött embereket – és nem azért, mert félnék a vitától.”