5. És a kedvencem: Csókay Ákos. Az állam javaival sáfárkodó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.vezetői hierarchiájának második embere. Akiről a minap derült ki, hogy még 2010 után is Bajnai Gordon legszűkebb stábjában dolgozott. Őt miért is kellett átmenteni a mának? Csak nem azért, mert lehet bajnaista kutyából Fidesz-kompatibilis szalonna?
Én lennék az utolsó, aki kikelne az ellen, ha valódi értékteremtő emberek túlélnének egy-egy kormányváltást Magyarországon. Talán nem vagyok nagyon méltánytalan, ha azt mondom, a fenti ötös esetében nem erről van szó. Talán Kóka az egyetlen, aki időközben nemzetközivé tett egy mobilfizetéssel foglalkozó magyar vállalatot, azaz fel tud mutatni valamit. Mégis: ha hat éve bárki azt merészeli mondani, hogy Kókát, mint Fidesz-kompatibilissé vált szalonnát kell emlegetnem, helyből kikértem volna magamnak.”