A megszépítő messzeségről − Lehet más a Jobbik? II.

(Fotó: Vona Gábor Facebook)

Aristo vitacikke a Jobbikról.

***

 „A jó lelkiismeret a rossz emlékezőképesség eredménye.” (François de La Rochefoucauld: Maximák)

Történt, hogy Antiszthenész – aki először nevezte magát haploküon-nak, egyszerű kutyának – tanítványát, a cinikus filozófia legszínesebb alakját, Diogenészt megszólta valaki, mert annak idején száműzték szülővárosából, Szinopéből, holmi vétségek miatt. Az történt ugyanis, hogy apjával együtt – állítólag – pénzt hamisítottak. A derék filozófus egyáltalán nem tagadta a vádat, egykedvűen csak annyit válaszolt: „Kiskoromban be is pisiltem. Ma már nem teszem”. És valóban. Ami elmúlt, elmúlt, ne faggassuk a múltat, temessék el a holtak a holtakat – nézzünk a jövőbe hunyorgás nélkül, ahogyan a sas tekint a Napba, mert ott rejlenek az igazi dolgok. Tényleg ilyen egyszerű lenne a dolog?

A tapolcai „történelmi” vereség keltette hullámokat – ahogyan lenni szokott – újfent tömegek lovagolják meg. Újra, mint mindig, megjelennek az „elemző” köntösébe bújt próféták, csodadoktorok, „igazi” konzervatívok és más futóbolondok, hogy a nagy, közös szemétdombra feltolván agyrémeiket sütkérezzenek a pillanat napfénye által nekik juttatott hamis dicsőségben. A nép pedig – mint én is – álmélkodva nézi a szellemi tűzijátékot, a közhely-petárdák sokszínű, hazug villámfényét, ami ezerszínűre festi a mellettünk bámulók arcát, elmélyíti, köbe vési a vonásokat. Így lesz belőlük pillanatonként változó színű szörny-hadsereg, démon-ármádia – pedig csak bámészkodók, mint bárki más. Persze a nagy látszat-sokszínűség mögött csupán néhány egymástól ellesett, kétséges frissességű, szürke gondolat húzódik meg, erre azonban nagyon kevesen figyelnek fel. Kevesen, mert az észrevételhez, a megértéshez figyelem lenne szükséges, ez pedig hiányzik. Ami a szemünk előtt zajlik azon szellemi rágógumiként kérődzünk, a megértés bármilyen igénye nélkül.

*

A legnagyobb figyelem a politikai hullámverésből kiemelkedő kimérát, a Jobbikot övezi. Ezeken a lapokon is legutóbb Kardos Gábor mért nekik bort és vette észre, hogy tulajdonképpen teljesen emberarcúak. A felismerés a jeles borozófus legendás valóság-érzékelését dicséri, ahogyan az már tőle megszokott. A felismerés, miszerint a jobbikos is ember, sok hivatásos vélemény-gyáros közös élménye mostanában. Eddig ezek a jobbikosok ugyanis nácik fasiszták, cigány és zsidógyűlölők, de a legjobb esetben is analfabéta taplók voltak. Vajon mi változott?

Akik hosszabb emlékezettel rendelkeznek – kevesen vannak tudom –, azoknak még talán dereng a boldogult Magyar Gárda néptáncosnak és/vagy pincérnek öltözött serege, melynek láttán oly elragadóan lehetett sikoltozva rettegni és feljelentést tenni az EU-nál. Na, a 2010-es parlament alakulásánál várta mindenki szívrepesve, hogy Vona Gábor – aki akkoriban még nem volt emberarcú – vajon a fent említett színtársulat karmait meresztő vad oroszlánnal díszített lajbijában jelenik meg a nyitóülésen, vagy sem, az ugyanis be volt tiltva már akkoriban is. Innen indultunk.

Aztán hosszú idő következett, amikor a politika látványosan nem vett tudomást róluk, azt csináltak, amit akartak, azt mondtak, amit akartak. Mindenki úgy tett, mintha nem hallotta volna. Kivéve néhány regényes brüsszeli meghallgatást, amikor Lunacek képviselő álmélkodó szemei előtt prezentálásra került, hogy a Jobbik tulajdonképpen a Fidesz, és Vona nem más mint Orbán törvénytelen gyermeke Marine Le Pentől. Ez persze mára csupán a magyar-EU folklór része maradt, múló színként a libi úrilányok emlékkönyveiben. De félre ezzel.

Az említésre-sem-méltóság idejét, mi tagadás, ügyesen használták ki. Lassan, lépésről lépésre eltávolodtak a legnehezebben vállalható elmebetegektől és sikeresen építettek egy sokkal konszolidáltabb képet magukról; ám mindez messze nem volt elég – mostanáig. Hiába fényképezkedett Vona egy egész állatmenhelyre való kutyával és csókolt szakmányba tiltakozó kisgyerekeket, senkit sem látszott érdekelni a dolog. A robbanásszerű változást a tapolcai választás hozta meg. Mert a Jobbik jelöltje, Rig Lajos, a derék, tetovált beteghordozó legyőzte magát a gonoszt.

*

A Fidesz elkövette azt a hibát, hogy egy meglepően gyenge hakni keretében magát Orbán Viktort is felléptette, mégis vereséget szenvedett, mit vereséget szenvedett: összeomlott. Az armageddoni csata zajlott álmélkodó szemeink előtt és az Antikrisztus megaláztatott. Várai lerontva, flottája a tenger alatt gyülevész hadai szétszórva: Halleluja! A Jobbik pedig elindult a Médiamogul Lajos által már kitaposott ösvényen: fasiszta kutyából igazi demokratikus szalonna lett.

A honi ellenzék annyira fuldoklik az Orbán-gyűlöletben, hogy mindegy már neki, ki az, aki ütni tud rajta egyet, csak üssön. Miután az elmúlt esztendők bőségesen meggyőzték még a legmegátalkodottabb DK-fanokat is, hogy saját erőből semmi esélyük, annak örülnek ami van. Lelkük mélyéig meg vannak győződve arról, hogy ellenfelük kizárólag Orbán, és ha őt valaki – bárki – eltakarítja az útból, akkor újra ők következnek, a demokratikus szürkeállomány: mert ki más? Akkor majd újra övék lesznek az autópálya-tenderek és tanácsadói állások eliziumi mezői és a világ végre visszazökken a megfelelő kerékvágásba. Rossz hírem van a számukra, minden bizonnyal nem ez fog történni.

Akárhogyan is számolgatjuk a tapolcai szavazatokat, azt találjuk, hogy a szavazók mintegy 70%-a egyértelműen elutasította őket, MSZP-stől, DK-stól, gyurcsányostól, mindenestől. Nem lettek és nem is lehetnek – jelen állás szerint – a nevető harmadik. És bár olyan országban élünk, ahol a szomszéd tehenének pusztulása felett érzett öröm feledtetni szokta a saját veszteséget, nem tehetnek mást, ahhoz fordulnak, ami oly sokszor segített már: a szelektív és kurta emlékezethez. Mi, akik már megértük '94-ben, hogy miképpen képes a „nép” négy év alatt negyvenet elfelejteni, már nem nagyon lepődünk meg semmin. Lehet sunyin a markunkba röhögni és hinni a „minél rosszabb, annál jobb” szívet melengető gondolatában – de én nem javasolnám. Tudom én, hogy minden, ami jó volt az elmúlt évek Fidesz-kormányzása alatt, az eltűnt Habony Árpi Gucci-táskájának mélyén; és a netadó – amit amúgy nem vezettek be – továbbra is az infernális kormányzás paradigmatikus mozzanata. Most mégis, ha kérhetem, mindenki kezdjen el gondolkodni kicsit a nagy öröm közepette is.

Tudom én, hogy a tömeg-demokrácia különösképpen kedvez a dühöngő elmebetegek hatalomra kerülésének, nem csak nálunk, hanem szerte a világban, de azért jelentkezzen az, aki szeretné, hogy a következő magyar miniszterelnököt Vona Gábornak hívják, oroszlános lajbiban vagy anélkül, és a NATO-ba pedig a Betyársereget delegáljuk. Mert láttyátuk feleim szümtükkel: a dolgok bizony arrafelé haladnak. Miközben a politikai „elit” lelkesen forgatja egymást a sárban, simán győztes lehet az, aki eddig nem tett, csak mondott hülyeségéket.

Akarjátok-e, hogy miközben Orbán Viktort ünnepélyes autodafé keretében megégetik a felcsúti stadion zöld gyepén, Zagyva György Gyula karikásostor-ügyi miniszter durrogtasson? Uram irgalmazz!