Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Ha valaki rossz kasztba született, hiába okos vagy tehetséges, nem tanulhat egyes egyetemeken, nem választhat bizonyos hivatást.
„A társadalmi státusz és a rendszerhez való hűség alapján felállított kasztrendszer szabja meg Észak-Koreában, ki hol élhet, mit tanulhat és ehet, kivel barátkozhat - ez a szongbun, amit éppen most bírál élesen az ENSZ emberjogi jelentése. Olvasom, az öt főkategória: különleges, közepes, alap, komplex, ellenséges. A közepes kategória a legnépesebb, a különlegesbe nagyon kevesen tartoznak. Az »alap« kategóriások szembesülhetnek enyhébb fokú megkülönböztetéssel, míg a két legrosszabb kasztba tartozókkal szemben egyértelmű az előítélet. Kétfajta társadalmi státusz mindent felülír: a párttagság, illetve az a kitüntetés, hogy valaki legalább 20 percig beszélgethetett az ország első számú vezetőjével vagy közös fotón látható vele. A pártlapban megjelenő Kim-es csoportképeken ezért gyakran több ezren szerepelnek – ők épp feljebb lépnek a társadalmi ranglétrán.
Ha valaki rossz kasztba született, hiába okos vagy tehetséges, nem tanulhat egyes egyetemeken, nem választhat bizonyos hivatást.”