Nemzeti nőnap

2015. március 09. 10:23

Vitaestet rendezett az Üvegplafon blog nőnap alkalmából. Súlyos bajokat jelez már az is, hogy kiket bírt a pódiumra felküldeni a magyar jobboldal.

2015. március 09. 10:23
Tóta W. Árpád
hvg.hu

A Fidesz mint párt, illetve a megkeresett női politikusai válaszra sem méltatták a szervezőket. Pedig ők azok – a KDNP-vel együtt –, akik gátlás nélkül túrnak bele minden magyar nő bugyijába, és megmondják, hogy mikor illendő vásárolni, pénztárgépnél dolgozni, meg hány gyereket kell szülni. Csak a Fidelitasból jött el egy alelnök, Henter Lilla.

Nincsenek vezetői ambíciói – mondja bemutatkozásul, mert szerinte a nők biológiailag kevésbé alkalmasak a vezetésre, mint a férfiak, ezért reálisan legfeljebb a háttéremberi pozíciót célozhatják meg. A politika egy férfias szakma! A férfi a fej, a nő a nyak! Roppant súlyos végighallgatni, ahogy felmondja a férfielit érveit, mármint azokat, amiket a sokadik feles után szokás felhozni a drukkerkocsmában. Az alávetettség kápója beszél: egy KISZ-titkár-helyettesi pozícióért elárulja a nemét. Komoly betegség lehet az a fajta gondolkodás, amely kizárja a tudatból Angela Merkelt, Ewa Kopaczot vagy Hillary Clintont. Ehhez nem kell érteni a biológiát – amivel Csiba Kata próbálja cáfolni ezt a közkeletű tévedést – elég volna olvasni az újságot. Vagy megnézni a Spektrum TV-n Margaret Thatchert. (…)

A Jobbik Selmeczy Zsuzsannát, egy noname megyei képviselőt küldött Zalából, aki remekül helyettesítette Dúró Dórát. Szerepe összegezhető abban, hogy nagycsaládos anyaként kifejezte fájdalmát előbb az alacsony születésszám miatt, majd a cigányok túlszaporodása miatt is, és az istennek se volt képes észrevenni az összefüggést még a saját rendszerén belül se. Nem sokkal később kikérte magának, hogy a Jobbik rasszista lenne. Pedig más magyarázat nincsen. Ha tényleg azt gondolják, hogy a nő dolga a teleszülés meg az elnyomás elviselése, akkor számukra pont az az ideális családmodell, amit ők a cigányságról általában gondolnak. Azok aztán szülnek, mint a parancsolat. Ők lehetnének a cigányok legjelentősebb érdekképviselete, és a cigányok a legnagyobb jobbikosok. Ezt nem lehet másképp feloldani, mint azzal, hogy a cigány gyerek nem ugyanannyit ér, mint a nem cigány. Illetve hogy nem akarunk tenni azért, hogy ugyanannyit érjen. (De erről majd beszél Balog Zoltán a népbíróság előtt.)

Házi feladat jobbikosoknak: vajon nem cigányosodik-e el az a nemzet, amelyik a háztartásbeli szülőgépen kívül nem tud más szerepet elképzelni a nőknek?

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1000bocs
2015. március 09. 12:45
Feminizmus = a poziciószerzésben és hatalmi harcokban a nőknek pozitív megkülönböztetéssel versenyelőnyért lobbizó csajok hisztis zsarolása. A feminizmus nem a nemi egyenlőségért küzd, ugyanis a feminista nem harcol azért, hogy a férfitársadalom nagy részét kitevő igahúzó barommal legyen egyenlő. Ő a férfi vezetővel akar egyenlő lenni, ami képletet ha leegyszerűsítünk azt jelenti hogy a vezető akar lenni. Aki a vezető helyen áll, szükségképpen kiszorít onnan másokat. A férfi vezetők nem a nőket szorítják ki a vezető szerepből, hanem MINDENKI MÁST. A mindenki más egy része persze nő. Akik egy része feminista, és elvárja hogy ne legyen kiszorítva, csak mert neki nincs farka, és ez a csavaros agyában azt jelenti, hogy ezért neki valami alanyi jogon jár. Minden feminácitól megkérdezném, hopgy a női vezető, mint olyan nem szorít ki a vezetésből mindenki mást? (Akik egy része nő, más része férfi) Minden feminácinak üzenem, hogy teljes egyenlőség van. A nő ugyanúgy tanulhat és járhat iskolába, mint a férfi. Nem osztályozzák lejjebb, csak mert nő. Ugyanúgy elhelyezkedhet bárhol, és beleállhat a melóba, mit egy férfi. Ugyanúgy küzdhet, bizonyíthat, taposhat, könyökölhet és kiszoríthat másokat, hogy feljebb jusson. Kockáztathat a hatalmi és dominancia játékban, kihasználhat másokat. Néha nyer. Kevesen nyernek. Sokan nem nyernek. És különösen nem nyerhet MINDENKI. És nem egyenlő mindenki. Ha így lenne, mindenki vezető pozicióban ülne. Kapaszkodjon meg minden femináci: a férfiak nagy része sem nyer. Pedig tolja keményen. Küzd egy életen át, azután vagy feljut a csúcsra, vagy csak bizonyos posztig jut, vagy csak melózik, vagy elveszít mindent és a híd alá kerül. A nők nagy része nem akarja ezt a harcot, ezt a kockázatot. És ez rendben is van, miért lenne kötelező hogy mindenki ugyanolyan legyen? A feminácik sem akarják a "harc" általi stresszt vagy a korai halált. Ők a poziciót követelik, kvóta alapon, és a korai nyugdíjat:) Az egyenlőség nevében. AKi pedig valódi harcot akar vívni a valóban elnyomott nők érdekében, az mehet az arab világba, izraelbe vagy akárhová azon a környéken: ott lenne mit tenni, lenne kit megvédeni. Nem falra festett ellenség ellen kell harcolni, amikor van valódi is valahol. Tessék-tessék. Lehet indulni. A baj ott van, hogy a mi feminácijaink csak olyan harcot szeretnek vívni, ami kockázatmentes, biztos alapítványi pénzekkel jár, összkomfortos légkondicionált és politikai tőkére lehet váltani. Amire egy férfi rögtön megmondja hogy drága Emese, a harc nem itt kezdődik, ez csak hisztis picsogás, társadalmi zsarolás - de hát egy férfi ettől nem feminista. A férfi nem így akar érvényesülni. Akkor lesz igazi társadalmi egyenlőség, ha valaki nem tud azzal érvényesülni, mert nő. Mert cicije és puncija, van, és dekoltázst villant, combot mutat, szépen mosolyog. Amikor például nem lesz nőnap úgy, hogy nincs férfinap. Amikor pl. egy férfi bármikor előnyhöz fog jutni csak azzal ha lefekszik valakivel. És lehetne sorolni, hogy milyen lenne az igazán egyenlő világ, de igazság szerint egy férfi ezen nem picsog annyit. Mi tudjuk, hogy bármiért meg kell küzdenünk a többiekkel, ha magunkénak akarjuk. Meg kell küzdenünk a nőkért is például. HülyeRéka is picsogott tegnap valamit amiatt, hogy a kötelező(???) epilálás miatt hány évet vesztett az életéből. Persze egy férfi számára nincs versenyhelyzet ugye? Neki nem kell dolgoznia azért, hogy ő legyen a befutó? HülyeRéka szerint a férfinak alanyi jogon jár a nő, és csak a nők számára melós a párkeresés? ??? Hál' istennek a világ nagyobb részte normális. Különben minden férfi és nő csak hisztizne, mert valami nem sikerült, és senki nem dugna senkivel, mert a másik nem az "ellenség", akinek a társadalmi elnyomása és elvárásai miatt nem vagyunk sikeresek. Addig jó amíg ezek kevesen vannak. Így ők is megélnek a hisztiből, és a világ normális fele stressz és problémák nélkül csapathatja az életet ezerrel, élvezve a másikat adta előnyöket, minden harci festés és forradalom nélkül. Kedves femináci: make love, no war! Jobban járnál te is, mi is. Például Tótaw se lenne olyan hülye, ha kellő mennyiségű minőségi puncihoz jutna. De így....
Antigoné
2015. március 09. 11:52
Nő létemre semmi értelmét nem látom az effajta konferenciáknak. A mindennapi életben bizonyítjuk, hogy csöppet sem vagyunk alábbvalók és ki is vívjuk a jogainkat és a megbecsülést a másik nemtől. Aki meg nem, az magára vessen. Semmi pluszt nem akarok pusztán azért, mert nőnek születtem. (A virágot azért elfogadom, mert kedves szokás és szeretem a szépet)
trespass
2015. március 09. 11:51
Öööö...megvan, rajzfilm! Csak szólok.
catalina9
2015. március 09. 11:37
Inkább cigányosodjen a nemzet, mint Tótawosodjon, ennél silányabb pali kevés van-e hazában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!