Mérgezett közéleti állóháború

„Jelenleg közéleti állóháború zajlik Magyarországon, mindezt tetézi a hadviselést meghatározó mérgezett légkör. Az ország közvéleményét szerteszét szabdalják a lövészárkok, a frontvonalak is zavarosak, egyre nehezebb kiigazodni közöttük. Korábban  sem volt egységes közélet, de a képlet sokkal egyszerűbb volt: nagyjából a kormány-ellenzék tengely mentén oszlottak meg a táborok. Mostanra sok kisebb-nagyobb véleménygettó jött létre, nevezhetjük akár véleménydagonyának is, érdemi kommunikáció csak ezeken a zárványokon belül, a hasonszörűek között zajlik. Ami még nagyobb baj, hogy tényleges párbeszédre, a gettóból való kitörésre csak elvétve van igény és az ilyen kisérleteket a egyszerre törik le a saját tábor és a másik oldal buzgó hívei. Sajnos nincs sem igazi igény, sem törekvés egy közös közéleti szintér létrehozására, valódi párbeszédre, az egymás iránti tiszteleten alapuló, méltányos vitára. A lövészárkok védelméből van átkiabálás, a másik vitafél ócsárlása, karaktergyilkolás, de nincs igazi párbeszéd, közös dolgaink méltányos, egymás tiszteletén alapuló megvitatása.

Mindezt a legdurvábban és egyben legkiábrándítóbban tükrözik a közéleti írások kommentjei. Sajnos ma Magyraországon a közéleti, politkai posztok kommentjeinek többsége az internettársadalom söpredékétől, a trollosztagoktól származik, akik a normális közéletnek ezt a fontos fórumát már szinte teljesen ellehetetlenítették. Tisztelet azoknak az egyre ritkább  kívételeknek, akik ennek ellenére is kísérletet tesznek az érdemi közéleti vitára, az egészséges közélet potenciális közönségének a kedvét már régen elvették, hogy hogy ebben a kocsmai szintű, útszéli vitában részt vegyenek. Természetesen nem a trollok az egyedüli okai a közéleti fórumok ellehetelenülésének, de ebben vitathatalan felelősséggel tartozó közreműködők.

A média meghatározó szereplőinek, főszerkesztőknek, szerkesztőknek, vezető publicistáknak is érdemes lenne legondolkodni, hogy mi lenne a szerepük egy egészséges, közös dolgaink megvitatását szolgáló közélet létrehozásában. Magam is tapasztaltam, hogy egy írásomat nem minőségi kifogással utasították el, hanem azzal az érvvel, hogy az olvasóink idegenkednek egy másik táborhoz tartozónak vélt szerző írásától. Ilyen megfontolások bizony minden táborban tapasztalhatók, bár a toleranciaküszöb mértékében vannak eltérések. A konklúzió: mindenki beszéljen csak a saját vélelmezett táborához és senki ne akarja megzavarni nézeteivel a másik tábor, oldal, szektor hallgatóságát. Ha minden így marad, akkor esélyünk sem marad arra, hogy kimásszunk a lövészárkokból és megszabaduljunk a közéletünket nyomasztó mérgezett légkörtől. Még az első világháború öldöklő állóháborújában is több volt a lövészárokbarátság és emberi kontaktus a katonák között, mint a mai közéleti lövészárok aktorai között.”