Tetemrehívás

2015. március 02. 08:04

A Várkert bazárban is sokat emlegetett polgári Magyarországnak egy emberként kell megállnia a meggyilkolt orosz ellenzéki vezető ravatala mellett.

2015. március 02. 08:04

Nem tudjuk, hogy ki lőtte le Borisz Nyemcovot, de egy ember erőszakos halála minden politikai tényezőtől függetlenül is tragikus, megköveteli minden jóérzésű ember részvétét. Az orosz közbeszédben és leginkább az állami médiában zajló – hol hazafiasnak, hol gyűlöletkeltőnek, hol mindkettőnek nevezhető - kampány közvetlen utasítás nélkül is gaztettekre sarkallhat bárkit, aki amúgy is hajlamos ilyesmire. Minden társadalomnak kockázatos idáig eljutni, hiszen ezt a szellemet még egy erős kezű politikusnak is – ha egyszer akarná – sokkal nehezebb lenne visszazárni a palackba, mint kiengedni abból. Ezért is fontos, hogy a gyilkosokat minél előbb kézre kerítsék.

Nyemcov halála kapcsán önfeledten belpolitizálni – amint ez a szombat délutáni ellenzéki részvétnyilvánításon Oroszország nagykövetsége előtt történt – nem a legnemesebb kegyeleti gesztus. A néhány órával később kiadott részvét-nyilatkozat, melynek alapján a miniszterelnök utasítására Magyarország moszkvai nagykövete részt vett a Nyemcovot búcsúztató gyászmenetben, egyértelmű politikai, diplomáciai állásfoglalás. A külpolitikában vannak érdekek és értékek – folyamatosan változó arányban. Putyin budapesti látogatása kapcsán lehet hangsúlyozni gazdasági, energiabiztonsági érdekeinket, ha azonban értékeinket is komolyan vesszük, mélységesen felháborítónak kell tartanunk például azt az emlékezetpolitikát, amit a Fiumei úton felújított síremléknél láttunk. Egy biztos: az utóbbi napokban és pénteken a Várkert bazárban is sokat emlegetett polgári Magyarországnak egy emberként kell megállnia a meggyilkolt orosz ellenzéki vezető ravatala mellett.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól

Hangosan kinevették Von der Leyen őrült ötletét: így akarja megmenteni Európát az energiaválságtól
Tovább a cikkhezchevron
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szúnyog
2015. március 02. 18:29
Tényleg meglep, hogy még Pröhle is ott tart, hogy mantrázza az '56-os oroszokat koszorúzó Putyinról szóló ballib hazugságot.
Válasz erre
0
0
BőröndÖdön
2015. március 02. 15:48
Tökéletes gondolatok,gratula!
Válasz erre
0
1
Morgen
2015. március 02. 15:22
Kösz, de én nem megyek el bárki temetésére, még virtuálisan sem. Már bocsánat: Sajnálom Nyemcovot, mert meghalt. Ettől még nem volt a barátom, a családtagom és a példaképem.
Válasz erre
1
0
Viz Elek
2015. március 02. 14:44
A Nyemcovval sétáló ukrán modell meg eltünt./Elrabolták? De ki és miért? Alijázott?.Visszament Ukrajnâba? Nem tudjuk.De azt hiszem ez egy érdekes szál, és ha kiderül hol van, megoldódik a gyilkosság is./
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!