A puccsista jogvédő vajon mi?

2015. március 18. 12:03

Egyfajta „alkotmányos forradalom” (sic!) kell. Mondom: olyan, ami jogilag ellene mond az Alaptörvénynek. Olyan, ami nem a legalitás talaján áll. Magyarul puccs. Ezzel meg csak az a probléma, hogy nem civil szervezeti, jogvédői testtartás, hanem rendszerellenes politikai vélemény.

2015. március 18. 12:03
Orbán Balázs
Orbán Balázs
Mozgástér

„Elképzelhető-e máshol, hogy komoly jogvédő szervezetek vezetői az alkotmányos rend forradalmi úton történő megdöntésére buzdítanak? Szerintem nem.

Elképzelem, ahogy brit civil szervezetek a Lordok Házának szétkergetéséről értekeznek alapjogvédő jelentésükben. Valahogy nincs előttem a kép.

Történt ugyanis, hogy három jogvédő szervezet közös elemzést adott ki az Alkotmánybíróság működéséről. Ebben a 2010 után megválasztott alkotmánybírák ítélkezési tevékenységét vizsgálták, és a kormánypárti szavazatokkal megválasztott testületi tagok többségbe kerülése előtti és utáni döntéseket elemezve arra a megállapításra jutottak, hogy az Alkotmánybíróság jóval nagyobb arányban hoz a kormányzatnak tetsző döntéseket, mint korábban. Az elemzés itt olvasható.

(...)

De minderről nem beszélhetünk annak fényében, ami a sajtótájékoztatón elhangzott.

A fentiek ugyanis mind nem számítanak akkor, ha valaki az alkotmányos rendszer jogon kívüli eszközökkel történő megdöntésének talaján áll.

Nem hittem a leírtaknak, úgyhogy utánakérdeztem, hogy valóban az hangzott-e el, amiről például ez a cikk ír. Megerősítették, hogy a sajtótájékoztatót tartó két szervezet vezetője a szervezeteik által rendezett eseményen, a saját elemzésük bemutatásakor – mintegy magánvéleményként persze – közölték, hogy amúgy a kormányzat bukása után az egész alkotmányos berendezkedést el kell söpörni. A jelenlegi alkotmányos rendszer módosítására nincs esély, így a hatalmi berendezkedést en bloc meg kell dönteni.

Egyfajta »alkotmányos forradalom« (sic!) kell. Mondom: olyan, ami jogilag ellene mond az Alaptörvénynek. Olyan, ami nem a legalitás talaján áll. Magyarul puccs. Ezzel meg csak az a probléma, hogy nem civil szervezeti, jogvédői testtartás, hanem rendszerellenes politikai vélemény.

(...)

De félre az alkotmányjogászkodással: ez a fajta jogroncsolás épp a radikálisoknak készíti elő a talajt, például a Jobbiknak. Ők aztán valódi „alkotmányos forradalmat” akarnak, olyat, hogy majd nem győzünk kapaszkodni, és most már elméleti igazolást is kaptak hozzá, ráadásul onnan, ahonnan nem is várták.

Éppen ezért élnék azzal a szerény javaslattal, hogy mindenki maradjon a kaptafánál. A jogvédők mindenekelőtt a jog védelménél – sajnos idehaza van még feladat bőven. Mindenkinek, de a normális jobbos és balos többségnek mindenképpen, jobb lesz így.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2015. március 18. 18:04
Persze hogy puccs anarchia meg monitor bebaszása magánlakba
kjkj945
2015. március 18. 15:32
""hogy a választók kétharmados többséget biztosítottak egy politikai erőnek"" Köszönjék böszme führer összefosásának. Sokan miatta nem mentek el, ezért lett 2/3. "" Gondolom, ez elég egyértelmű...."" Hülyeség!
Kommentelő
2015. március 18. 14:49
Fél az elkerülehetetlen végtől a közpénz-milliókat kereső kis seggnyaló. Bizony, el lesztek kergetve, és helyre lesz állítva a jogállam, el lesznek törölve az igazságtalan törvények. Ha túlfeszítítek a húrt, még lámpavas is lehet belőle.
madarasi.abel
2015. március 18. 14:03
Miért ír olyan, aki nem tud olvasni? "egy majdani új többség hatalomgyakorlása elképzelhetetlen a Nemzeti Együttműködés Rendszerére szabott alkotmányos struktúra keretei között, ezért megkerülhetetlen lesz annak átalakítása. Mivel azonban ennek kétharmados gátja van, a reformra a mostani közjogi rendszer keretein belül nincs törvényes lehetőség." Hol van itt felszólítás puccsra? Hol van itt felszólítás törvényellenességre? Bakker, ez rosszabb inszinuáció, mint Tóta mondatába belemagyarázni a rasszizmust.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!