„A bikavér sok szempontból megtestesíteni látszik a magyar borivó és a magyar bor egymáshoz való ambivalens viszonyát, annak minden pozitívumával és negatívumával. Hogy is állunk a bikavérrel? Mondhatni klasszikus bormárka, ennek ellenére nincs, vagy legalábbis sokáig nem volt igazán kiforrott, egységes stílusa. Ismeri mindenki, de mégis kevesen tudják igazából, miről is akar szólni. Népszerű, ünnepi alkalmakra kiemelt bor, de valahogy mégis sok a fanyalgás vele kapcsolatban. (...)
A kóstolt borok stílusban kezdenek kirajzolni valamiféle irányvonalat, és ez mindenképpen jó jel. Túlextrahált, farnehéz tanninbombákkal bikavér címke alatt egyre kevésbé lehet találkozni, de sajnos problémás tételek most is akadtak. Az egyre több neves borász csatlakozása a bikavért termelők köréhez mindenképpen örömteli, de ameddig a bemutatott tételek mindegyike nem mentes a hibáktól és bizonytalanságoktól, addig messze van a Kánaán. Biztató jelek persze ugyanúgy vannak. Nekem tetszik az irány. Kívánom az egri és szekszárdi borászoknak (és természetesen a fogyasztóknak), hogy a közös munkájuk gyümölcseként egyre több jó bikavér kerüljön a palackokba és a poharakba.”