Nem értek egyet azzal a külpolitikai iránnyal, ami Szijjártó Péter érkezése óta dívik, amely a külpolitika egyetlen célját és feladatát a materiális értelemben, forintban kifejezhető előnyök megszerzésében jelöli meg.
A külpolitikának az a feladata, hogy egyengesse a különböző típusú együttműködések előtt az utat, és hiteles, kiszámítható és hosszú távú perspektívát vetítsen. Lehet, hogy Orbán Viktor van hatalmon, de neki a keleti nyitás egyfajta hitelességi problémát jelent, hiszen még a rövid távú memóriával rendelkezők is emlékezhetnek arra, hogy mit képviselt 2010-es kormányra kerülése előtt, milyen véleménye volt még 2008-ban, 2009-ben a Keletről, Kínáról, Oroszországról. Nyilván most Orbán tud egyedül kormánypozícióból tárgyalni, de azt én is tudom – mert visszahallom -, hogy Orbán Viktorra – kétharmad ide vagy oda – hogyan tekintenek keletről. Onnan, ahol hosszútávú bizalomra épül minden, ezt a fajta mentalitást nem részesítik előnyben.”