Kína nagy ambíciói

Nehéz megjósolni, hogy Kína gazdasága növekedésével a világ első számú szuperhatalmává is válik-e. Szorosan az első nyomában lenni, vagy elsőnek lenni két teljesen különböző dolog. Az Egyesült Államok békésen előzte meg a domináns nagyhatalmat, Angliát, ennek ellenére Anglia számos fontos területen első maradt. Egyetemei (Cambridge, Oxford) és médiája (Financial Times, The Economist, BBC) továbbra is kétségkívül befolyásosabbak, mint a megfelelő amerikai intézmények.

Róma hasonló módon maradt a nyugati világ szellemi és kulturális központja sok évszázaddal a birodalom bukása után is. Így Kína gazdasági élre törése sem feltétlenül jelentené, hogy Amerika hatalma háttérbe szorul.

Az igazi probléma talán még összetettebb és kockázatosabb, mint, ahogy Michael Pillsbury Kína-szekértő látja: hogyan tud a Nyugat alkalmazkodni egy olyan helyzethez, amelyben értékrendjét, melyet évszázadokon át mentes volt a kihívásoktól, most egy olyan civilizáció/állam globális felemelkedése rengeti meg, amely annyira különbözik tőle? A kihívás olyan nagy, vagy talán még nagyobb, mint Róma bukása után.

Kína soha nem látott mértékben kérdőjelezi meg a nyugati értékrendet. A muzulmánok, akik a keresztény Nyugat ellenségei voltak több száz éven át, valójában görög és a zsidó-keresztény hagyomány folytatói. A kommunizmus a kapitalizmus közeli rokona volt: Marx Adam Smith-t, David Ricardo-t és Hegelt tartotta mestereinek. Kína esetében azonban minden egészen más. Vajon képes a világ és a nyugat alkalmazkodni Kína felemelkedéséhez? Vajon Kína képes annyira alkalmazkodni a nyugathoz, hogy elkerülhető legyen az összecsapás?