Kinek jó reggelt?

2015. március 05. 10:52

Szóval, ez esetben igaza van Orbán Viktornak, az azonban nem érthető, hogy évértékelő beszéde végén kinek is kívánt jó reggelt, ha úgy tetszik, kinek fújt ébresztőt. A minisztereinek? A Fidesz képviselőinek? A párt aktivistáinak?

2015. március 05. 10:52
Borókai Gábor
Heti Válasz

Mert ha a Jó reggelt, Magyarország! annak a 11 ezer embernek szólt, aki csak 2014 áprilisában biztosította támogatásáról a kormányzó erőket és emelte képviselővé Navracsics Tibort, akkor ők — a kormány szerint — most tunyaságból vagy jó dolgukban tartózkodtak részt venni a szavazáson, nem pedig azért, mert a lehető legegyenesebben akarták kifejezésre juttatni nemtetszésüket bizonyos kormányzati jelenségekkel kapcsolatban. Nekik azt kellett most nyugtázniuk, hogy kritikájuk nem hullott termőtalajra. Mi több, a miniszter-elnök azzal intézte el őket, hogy a kártevő szocialista és liberális elődök sokkal agresszívebbek, sokkal felelőtlenebbek és sokkal urizálóbbak voltak, mint a Fidesz. Amely válasz élesen szembemegy azzal az imént helyeselt Orbán Viktor-i idézettel, hogy a biza-lomért folyton-folyvást meg kell küzdeni, azaz a jelen hibáit nem lehet betakarni a múlttal... ()

A kormányzás logikáját bemutató, jól felépített évértékelő beszédet kár volt a dacos Jó reggelt, Magyarország!-gal zárni. Kár volt azt az érzetet kelteni, hogy a kormányfő a veszprémi vereség felelősségét visszatolja a karosszékben punnyadó választókra. Mert így az említett bajok gyógyítására nem mutatkozik esély.

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2015. március 06. 10:31
Uraim! Több objektívitást! Szerintem Borókainak itt igaza van, függetlenül a geciző Simlicskától.
marós
2015. március 06. 09:57
Tisztelt Borókai Gábor! A Miniszterelnökünk elsősorban a választóknak szólt /menjetek el szavazni/, de a jobb fülűeknek sem árt, ha észbe kapnak, mert amit a sors, és a választók akaratából kaptak könnyen elvész a számukra.
kaffogó hebrencs
2015. március 06. 09:42
Kemény gyomros volt ez a veszprémi ütés. Jó.
császár
2015. március 05. 21:47
Prukner Lacinak volt egy jó mondása. Amikor Kaposváron nem tudtak már minőségi játékost venni és megindultak a lejtőn, akkor mondta, hogy ha mindig másodosztályú játékosokat igazolsz, előbb utóbb lesz egy másodosztályú csapatod. Viktor, ha úgy gondolod, hogy értesz a focihoz, vedd már észre magad! Hogy néz ki a csapatod?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!