„Nincs újdonság ebben a megállapításban. Csak néhány szigorú és szomorú tény. És állítom, tíz nézőből kilenc észre sem vette. De a tizedik észrevette. És az nem volt más, mint Izrael budapesti nagykövete. Ő észrevette, és nekiállt intézkedni. Telefonálgatott, fenyegetőzött kicsit, hogy majd akkor Izraelben cenzúrázzák a magyar indulót (ki nem szarja le?), és követelőzött is, hogy távolítsák el Csemer Boglárka mögül ezt a feliratot. Ez ügyben még levelet is merészelt írni az MTVA vezetőinek, abban is követelve a cenzúrát.
Kérem, egy kicsikét próbáljanak visszaemlékezni a közelmúlt néhány eseményére. Azokra gondolok, amikor valahol a nagyvilágban egy-egy magyar nagykövet vitába mert szállni újságírókkal, egyéb potentátokkal, ha valami nyilvánvaló és penetráns hazugságot állítottak és terjesztettek Magyarországról. Nem követelt cenzúrát, nem fenyegetőzött egy magyar nagykövet sem, csak vitatkozni mert. Nos, ezekben az esetekben kivétel nélkül felhördült az ideiglenesen hazánkban állomásozó ellenzéki sajtó és az összes ellenzéki politikus, hogy ez már aztán micsoda szégyen és skandalum, ilyesmit csak egy diktatúrában szokás csinálni, hát jellemző, »Orbánisztán«, pfuj-pfuj, és különben is, ilyesmi nem dolga egy nagykövetnek.