Merkel és mi

„És sajnos be kell látnunk: ha így döntött, akkor Orbán »kellő őszinteséggel és ravaszsággal« eljárt pávatáncai, legalábbis e tekintetben, bejöttek. Úgy képzelem ugyanis (bizonyítani nem tudom, mert nem vagyunk nexusban, „Angela” meg én), hogy Orbán Merkelnek púp a hátán. Német kormánypolitikusok és kormányszóvivők elmúlt évekbeli megnyilatkozásaiból legalábbis erre lehet következtetni. Ha négy és fél év után Merkel mégis úgy mérlegelt, hogy ide kell jönnie, akkor ez valószínűleg azért van, mert Orbán kizsarolta a látogatást (lásd uniós szankciók). Ha nem erről van szó, tehát nem „fizetségről”, akkor csak az lehet, hogy Merkel »megvásárol«, azaz valamire fel akarja használni Orbánt (lásd német-orosz viszony) – de mindez az előbb említett találgatás műfaja, ezért butaság lenne folytatni.

Ami viszont engem, magyar állampolgárt illet: nem örülök, hogy Merkel erre a döntésre jutott. Tudom, hogy nagyon fontos a világpolitika – nekem is az, én sem szeretnék, nagyon nem szeretnék egy háborús Európában élni. Tudomásul veszem, hogy a német kancellárnak a német cégek érdekeit is védenie kell. De az Orbán-féle abszurd rendszert négy és fél éve elviselő magyar és európai polgárként nekem a saját életfeltételeim is fontosak. És nem veszem jó néven, ha ezt a magyar társadalmon (igen, azon a részén is, amely békemenetelni szokott) évek óta élősködő bagázst egy Merkel-látogatás teszi még felfuvalkodottabbá és még gátlástalanabbá. Egy kormányfői látogatás ugyanis mindenképpen gesztus a hatalmon lévő (meglátogatott) kormánynak. De nem az, és ezt Merkel pontosan tudja, az itt élő népnek, amely többségében (nem a kétharmadosban, hanem a megnyomorítottban és az utcákon demonstrálóban) végképp nem azonos Orbán kormányával. Márpedig én úgy gondolom, nem volna szabad, hogy mi, az Orbán és a Fidesz által uralt magyarok, ennyire közömbösek legyünk az első számú európai vezető számára. Még akkor sem, ha töketlenek, széthúzók, megfélemlítettek, gyávák és tehetetlenek vagyunk. Még így is kellett volna legalább egy gesztust tennie, nekünk is.

Nincs ilyen gesztus, legalábbis Merkel ismerhető hivatalos programja szerint nincs. A Budapesten töltött öt órába belefér hosszan Orbán, rövidebben Áder, a német vállalatok képviselői, a német nyelvű Andrássy Egyetem meg a zsidó hitközség. Nem fértek bele a nem orbánista Magyarország intézményes és önkéntes képviselői: sem az ellenzéki politikai pártok, sem a civil szervezetek – sem a TASZ, sem a Helsinki Bizottság, sem a meghurcolt Ökotárs, sem az olykor tízezreket, olykor csak ezreket mozgósító tüntetések szervezői. Senki. Merkel számára a másik Magyarország nem létezik.”