„Ma este Vlagyimir Vlagyimirovics Budapestről intett be a világnak. Lehet ezt sokféleképpen értékelni, még úgy is, mint Bayer Zsolt, hogy mindig jobb a nagyobbnak tűnő kutyához dörgölőzni, és ebből még előnyünk is lehet, csak a tények kedvéért rögzítsük: Putyin megint átlépett egy határt. Neki nem fontos az a – tegyük hozzá tök igazságtalan – béke, ami 1947 óta Európa nyugalmát biztosítja. Az EU és a NATO határain belül, innen, a budapesti Országházból üzente meg a sajátjainak és mindenkinek a világon, hogy egyféle igazság van, az övé. Lényegében kimondta, hogy magasról tesz Merkel és Hollande erőlködésére. »Veszíteni mindig rossz« – vágta oda cinikusan. De azért a cáratyus nagylelkűen biztosította, hogy ha Porosenko visszavesz az arcából (és az ukrán hadsereg megadja magát) a katonák hazamehetnek a családjaikhoz. Pontosabban a »bányászok és traktoristák«, ahogy Putyin fogalmaz az ukrán ellenfelekről. A Krímről és a két szakadár megyéről többes szám első személyben beszélt, tehát van »mi«, azaz a Szovjetunió és van a NATO-Amerika. Azaz nincs kompromisszum, nincs a legaprócskább engedmény sem, csak a diktátum. A belgákat meg le lehet húzni a klozetton.
A Közel-Kelet a szomszédba költözött: nemrég Csecsenföld és Grúzia, most már Ukrajna, a legközelebb – elemzők szerint – Moldova. Ahova az elmúlt száz évben beszivárogtak az oroszok (netán régen ott vannak), azt a területet előbb-utóbb annektálják. Háborús logika, amiben a jóléti (és erkölcsi) célok már semmit sem számítanak. A világ nézi az orosz agressziót, ahogy tétlenül nézte az amerikai, arab, stb. agressziót is. EKB, azaz kufircoljon bátran az erősebb kutya.
Persze az oroszoknak megvan a maguk igazsága. De akkor megvan a magyarok igazsága is Erdélyben, Felvidéken, a románoké Moldovában, a szerbeké Koszovóban, a görögöké Macedóniában, a törököké Cipruson és….
Ha ebbe belenyugszunk, mi jöhet ezután? Még több háború? És miért? Egy újabb elszabadult elme miatt, akit bátortalan megfékezni a világ?”