„Magyarország nem nyert semmit azzal, hogy a Kreml autoriter hatalom kiépítésén munkálkodó ura, az USA által ismét a gonosz birodalmának kikiáltott Oroszország vezetője lehetőséget kapott arra, hogy munkalátogatásra jöjjön Budapestre. Vlagyimir Putyin ezzel demonstrálhatta, hogy van olyan európai uniós és NATO tagország – történetesen Orbán Viktor Magyarországa – amely nem hárítja el a közeledését.
Az elmondottak alapján nyilvánvaló az orosz vezető nyeresége. Ellenben Orbán Viktor ismét célpontja lesz a nyugati sajtónak, illetve a zsebükben különféle országok útleveleivel cikázó hazai csahosoknak többek között azért, mert enyhén szólva újra pozicionálta Putyin elnököt, amikor elismerte azt a teljesítményt, amivel a kilencvenes években, főként amerikai tőkések és az oroszországi komprádor oligarchák közreműködésével romba döntött Oroszországot feltámasztotta. Ráadásul a magyar miniszterelnöknek most azért is főhet a feje, hogy elfogadja-e az orosz államfőnek a győzelem napjára szóló meghívását. Mellesleg miért ne fogadná el? Gyomorforgató az a hozzáállás, amely nem akar fejet hajtani a Szovjetunió 25-30 millió polgárának második világháborús áldozata előtt, s amely már megmutatkozott az auschwitzi megemlékezésen is!
Mindennek azonban még előtte vagyunk. A kérdés most az, tényleg akkora katasztrófa volt-e ez a látogatás magyar, illetve európai szempontból? (...)
Bár demokráciakorlátozó, az elitnek az elesettek rovására kedvező és az ország vagyonával szemérmetlenül bánó Orbán Viktor miniszterelnökkel és környezetével kapcsolatban erős fenntartásaim vannak, azt nem tudom zokon venni a kormányfőtől, hogy a brüsszeli döntéshozók orra alá akarja dörgölni: nem játszadozhatnak úgy a közép- és délkelet-európai országokkal, ahogyan ezt a Déli Áramlat gázvezeték ügyével kapcsolatban is tették. Ha pedig ezt nem akarják megérteni, akkor magyar állampolgárként bizony magam is azt mondom: külső szövetségest kell keresni. Ha ez a külső támasz Oroszország, akkor az még mindig jobb, mint az a sodródás, aminek ma részesei vagyunk.”