„Ezek fényében a mostani villámlátogatás nagyobb részben egy jutalomfalat azért, hogy beáll a magyar külpolitika a megfelelő irányokba. Kisebb részben pedig a Berlin által elképzelt ukrán válságkezelési modell fontosságát fogja mutatni a magyar politikai döntéshozók számára: az orosz-kérdésben egyre határozottabbá váló Merkel ennél egyértelműbben nem tudná kifejezni a pávatáncoló magyar miniszterelnökség felé, hogy mi a »közös« európai érdek.
Itt érdemes még egy szóra megállni, mert komoly félreértések vannak az »érdekek« kapcsán. Persze ennél klasszikusabb probléma nincs is az emberiség számára, mint hogy valóban az-e az érdekem, amit kimondok; vagy mást mondok, mint amit gondolok; esetleg nem az én érdekem, de mégis annak vélem, így pedig másnak hoz eredményt, ha magaménak tartva azt képviselem. Valahogy ezekben az útvesztőkben kóvályog ma a magyar politikában az »európai érdek«. Erre mondaná a szakértők fele, hogy mivel Európa sincs, így érdeke sincs. A másik fele pedig, hogy amíg nem kezdjük el valósnak tekinteni az álmot, addig fel sem tud épülni.