Unortodox kézcsók a suttyó arisztokráciának

„Ha egy lépéssel távolabbról nézzük a dolgokat, akkor úgy tűnik: a kormány kezd egyedül maradni a maga ásta gödörben. Hullik szét a gondosan összetákolt rendszer, a maroknyi haszonélvezőn kívül a személyzet tart ki. Még. Mert a fizetett hűség addig szokott működni, ameddig el nem fogy a zsold, vagy ameddig a jól felfogott önös érdek veszélyt nem szimatol. A veszélyt pedig nem a jelenlegi ellenzéki pártok jelentik, hanem az egyre abszurdabb szituáció.

Miközben harsognak a győzelmi jelentések, az emberek (csak így, kis kezdőbetűvel) ebből semmit sem érzékelnek. Az egymillió új munkahely kevéssé dicsőséges, amennyiben ez négyszázezer közmunkást és hatszázezer külföldön dolgozót takar. A stadionavatók árnyékában dönteni kell a családoknak, hogy a Parkinson-kórban szenvedő apa, vagy az epilepsziás anya gyógyszereit váltják ki, esetleg a gyereknek adnak enni és esténként befűtenek. Miközben nincs kivándorlás és a fiataljaink csak távolabb mozdulnak a közös gazdasági térben, az itthon maradottak nyugdíjának kitermelése egyre nehezebb. 

Nem teljesít jól az az ország, ahol egy családnak éveken át, a szó szoros értelmében éheznie kell azért, hogy a gyerek elvégezhesse a gimnáziumot. Rossz hely az, ahol a minimális létfeltételek egyre több ember számára elérhetetlenek. Az elégedetlenség növekszik és egyre kevésbé fontos kérdés, hogy ki kire szavazott tavaly, öt éve, vagy bármikor. Azok, akik képesek összefogni azért, hogy másokon segítsenek, hogy ételt, ruhát, segítséget vigyenek a rászorulóknak, nem kérdezgetik egymást a politkai nézeteikről. Csak azt tudják, hogy rossz, ami most van. Embertelen, hibás, bűnös a rendszer. Most a tüneteket próbálják enyhíteni, de végül világossá fog válni: az okot kell megszüntetni.”