Küzdelem a modernkori rabszolgatartás ellen

2015. február 22. 13:43

Az Európai Unió jelenleg messze van a mostanában Szociális Európának nevezett víziótól. De amíg eljön az új szerződés ideje, addig a meglévő támogató rendszereket fejleszteni és használni kell.

2015. február 22. 13:43
Csiba Katalin
Csiba Katalin blogja

Olyan Európára van szükségünk, amely közvetlen támogatást és szolgáltatásokat nyújt az állampolgárainak, ezen belül is első sorban azoknak, akiknek a szerencse vagy a családi háttér nem kedvez élete során. Az Európai Unió jelenleg messze van a mostanában Szociális Európának nevezett víziótól, aminek lényege, hogy a mostani átjárható Európában, ahol az egyik ország társadalmi krízise kihatással van a többi ország életére is, ott a szociális és foglalkoztatáspolitikai integráció égető szükségszerűség. A gazdagabb országok a jobb szociális támogatás miatt nyugatra költözők miatt háborognak, míg a perifériát az agyelszívás sújtja. A Szociális Európa víziója például európai minimálbért vagy európai munkanélküli segélyt jelent, ez volna a valódi integráció az állampolgárok számára, a mostani, főleg üzleti világnak nyújtott előnyöktől eltérően. 

De amíg eljön az új szerződés ideje, addig a meglévő támogató rendszereket fejleszteni és használni kell. Erről szól az EURES szolgáltatás reformja is, amely más országba költöző munkavállalóknak ad a beilleszkedéshez és munakvállaláshoz szükséges teljeskörű tanácsadást.

Az Unió egyik hétköznapi szinten is érezhető előnye, hogy akár közepes nyelvismeret birtokában is sokkal könnyebben vállalhatunk munkát a kontinens bármely szegletében, mint korábban bármikor. Aki először próbálja ki a nemzetközi munkaélményt, az hazaköltözése esetén is olyan tapasztalattal és élményekkel gazdagodik, ami megváltoztatja a világról alkotott korábbi képét. A tájékozatlan és nyelvet nem beszélő nemzetközi munkára vállalkozók kitörési terve viszont könnyen válhat rémálommá. A legtöbb munkaközvetítő az állás megszerzése után magára hagyja az embert, és tisztességes közvetítés esetén is, sőt sokszor még haladó nyelvtudás birtokában is nehéz kiigazodni egy új ország szabályai között. Könnyen előfordulhat, hogy az átverés szándéka nélkül is pórul jár a munkavállaló, nem kap meg valamilyen juttatást, vagy éppen büntetést kell fizetnie valamilyen kötelezettség elmulasztása miatt. Azonban nem egy olyan esetről is tudunk, ahol a munkát szervező vállalkozás végül nem a megígért körülményekkel és szerződési feltételekkel fogadja a dolgozókat. Szélsőséges esetben a munkaszervező állandó ígérgetés mellett szerződést sem ad és elveszi az útiokmányokat. Ezen esetek a modernkori rabszolgatartás kategóriájába esnek és a rendőrségre tartoznak, de minden ilyen helyzetet el lehetne kerülni az előzetes tájékozódással és az EURES szolgáltatás használatával. 

Tavaly májusban például két magyar férfi szervezett külföldi munkát angol gyárakba, és a Magyarországon toborzott gyakran hajléktalanságból jövő munkásokat lényegében rabszolgaként tartották. A munkások fizetésükből csak napi 2 fontot kaptak meg, tömegszálláson minimális tisztálkodási lehetőséghez és a jóllakáshoz kevés ételt kaptak, miközben megfélemlítéssel tartották vissza őket a segítség kéréstől.

Az EURES nemzetközi álláskereső és szolgáltató rendszert szabályozó rendelet reformja éppen most zajlik. Mivel rendeletről van szó, hatályba lépésekor azonnal érvényes lesz minden tagországban, ezt a területet az EU már közvetlenül szabályozza. Az EURES eddig is közvetlenül elérhető volt, a honlap álláskereső portálként üzemel, tájékoztatást ad minden EU tagország munkajogi-, egészségügyi-, szociális- és adózási szabályairól, de még a lakhatási tudnivalókról is. A tanácsadók pedig az országok munkaügyi központjaiban várják a konkrét kérdéseket és problémás helyzeteket. A rendszer reformja a haladóbb EU-s országokban kitalált jó példákat ösztönzi, például bevonja a privát munkaközvetítő cégeket a rendszerbe, akik ezáltal megkapják az EURES logót, ami egyfajta minőségbiztosítást is jelent, másfelől garantálja, hogy a magán cégeken keresztül kereső munkavállalók is értesülnek a későbbi biztonságot nyújtó támogató szolgáltatásról. A rendszer 2017-ben beüzemeli az automatikus megfeleltetést, amikor elkészül a végzettségeket, képesítéseket és képességeket egységesítő európai kataszter, aminek meg lehet feleltetni a nemzeti foglalkoztatási hivataloknál sorakozó adatbázisokat és a magán listákat is. Ez nagyban meggyorsítja az ajánlatok kiközvetítését. Azonban a rendszer legnagyobb hozzáadott értéke a támogató szolgálat, ahol a szigorú minőségfejlesztés és a nyelvi hozzáférés növelése a fő célunk a jelenleg is tartó jogalkotási folyamatban. Reméljük, hogy a nagyobb fejvadászok és a kis helyi munkaközvetítő cégek bevonásával valóban széleskörben elérhető lesz ez az alkalmazottakat védő szolgáltatás és hamarosan kapacitásbővítésre is szükségünk lesz. 

Az csupán magyar politikai abszurditás, hogy egy Magyarországon majd hatályos törvénybe az ellenzék nagyobb hatékonysággal tudja érvényesíteni a választói által támogatott szempontokat az Európai Parlamentből, mint a magyar Országgyűlésből, de ameddig ez a helyzet, addig is mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy a munkavállalók biztonságát növeljük a gyorsan változó világban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Longaver Anna
2015. február 22. 22:35
Modernkori rabszolgatartás = KÖZMUNKA !!! 200 forintos órabérért napi 8 órában. gyalázatos ! Ezért kár az Eu-ban jó pénzért pralinét szopogatni, meg jó kis lazacot zabálni. Unom az eus" urakat" pelcné asszonnyal az élen, lassan mázsa húsz a szegénységtől. Könnnyű telihassal osztani az észt.
Box Hill
2015. február 22. 16:24
Modern kori rabszolgatartás? Még a tradicionális rabszolgahajcsárkodás sincs jóvátéve. Különösen az európai értékekről papolók részéről: A fekete rabszolgákat szállító Országok: Szállítmány: Rabszolgák száma: Portugália (EU) 30,000 ------ 4,650,000 Anglia (EU) 12,000 ------ 2,600,000 Spanyolorsz. (EU) 4,000 ------ 1,600,000 Franciaorsz. (EU) 4,200 ------ 1,250,000 Hollandia (EU) 2,000 ------ 500,000 USA 1,500 ------ 300,000 Dánia (EU) 250 ------ 50,000 Mások 250 ------ 50,000 Forrás: Hugh Thomas: The Slave Trade, the History of the Atlantic Slave Trade 1440-1870, Picador, 1997, 805.old.
Brigadéros
2015. február 22. 14:59
Modern rabszolgaság? A múltkor néztem egy bűnügyi műsort, ahol egy fazon abból élt, hogy "kölcsönt" adott és utána 100%-os kamat mellett kérte, amit persze nem tudtak megadni, ezért reggeltől estig dolgoztatta csicskaként a fiukat...Ki volt takarva az arcuk, de azért annyira nem, hogy lássuk, miféle népség volt...Ez a rabszolgaság...
Mich
2015. február 22. 14:55
Jó cikk lenne, ha a végén nem lógna ki a ballibes lóláb...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!