Civil Világ – II. adás után, A zöldek belépése a történelembe

A civileken belül a zöldek a legkülönbözőbb módon osztályozhatók, de nem csak aszerint, ahogy azt Orbán Viktor Tusványoson  tette, nevezetesen, hogy vannak, akik magukat pénzelik és vannak, akiket külföldről, ez utóbbiak pedig a „fizetett politikai aktivisták”.

Mi ezúttal is egy globális és egy helyi kis civil csoportra voltunk kíváncsiak. A globális a Greenpeace lett, mely történetesen aktivista (politikai értelemben is), sőt vannak fizetett alkalmazottaik is. Külföldről fizetettek, de csak azért, mert a hazai adományozóknál például az osztrákok többet adnak, és regionálisan így inkább ők fizetik a mi alkalmazottainkat, mint mi az övéket. (Olyan ez a regionálisan szerveződő Greenpeace-nél, mint az EU-ban Magyarország helyzete: anyagilag többet kap, mint ad.) A Greenpeace arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy ne legyen kiszolgáltatva se anyagilag, se politikailag, ezért aztán nem fogad el pénzt vállalatoktól, csak magánszemélyektől, és náluk bizony nem lehet valaki egyszerre politikai pártban is és a Greenpeace-ben is tisztségviselő. Micsoda távolságtartás és függetlenség!

A helyi kis zöld szervezeteknek már sanyarúbb a sorsa. Egyfelől, mert rádióadójuk csak addig működhetett, míg az önkormányzat és az állam támogatta, aztán elkövették azt a hibát is, hogy a Norvég Civil Alaptól pénzt kértek és kaptak, horribile dictu beszélgetőpartnerünk, a veresegyházi Tavirózsa Egyesülettől, Tatár Sándor volt már helyi önkormányzati képviselő is. Ennyi halmozottan hátrányos helyzetet látva az emberben természetszerűen megfogalmazódik a kérdés, miért nem inkább a Greenpeace-nél keresett Sándor valami neki való közösségi küldetést. Ő erre azt feleli, hogy azért, mert biológusként a helyi természet tanulmányozása és védelme, továbbá a beágyazott helyi társadalom érdekeli.

A Greenpeace-ben sem fenékig tejfel az élet. Ha feszegetjük a szabadság kérdését, kiderül, hogy egy ilyen globális szerveződésben milyen rend uralkodik, ki határozza meg például, hogy mivel kell és lehet foglalkozni. Nem állítanám, hogy pontosan értem a működésüket, de gyanítom, hogy Tatár Sándor minden hátrányos helyzete ellenére is úgy érzi, a kis szervezetben nagyobb autonómiával és szabadsággal bír. Az ilyesmi a kicsiség előnye.

Simon Gergely felsorolta a szervezetük főbb csapásirányait: a tengerek védelmét, az energia kérdését, a CO2 kibocsátást, az Antarktiszt, az őserdők és a káros vegyi anyagok problémáját. Ha tehát egy kis helyi szervezet a Greenpeace segítségére áhítozik, akkor a fentiek valamelyikébe kell becsomagolnia, mert a Greenpeace „nem lő verébre”, globális ügyekkel foglalkozik.

Szerkesztőtársammal, Péterfi Ferenccel érdekelt minket a globális és lokális szakmai szervezet között lehetséges együttműködés kérdése, de ez többnyire véletlenszerűen tud kialakulni, annyira eltér a két szervezet működési tere. Bár épp most merült fel, hogy a Tavirózsát bizonyos szakmai ügyekben talán segíteni fogja a Greenpeace.

Összefoglalva tehát így növekedtek ismereteink a civil zöldekről: a képlet nem az, hogy vannak a külföldi pénzelt helyi hatalmat befolyásolni akaró politikai aktivisták; mert van, akinek célkeresztjében sokkal nagyobb egység van, mint egy ország. A Greenpeace általában multinacionális cégekkel harcol, nem országokkal. A kicsi pedig nem jó dolgában folyamodik külföldi pályázati pénzekhez, hanem mert egyszerűen nem kap máshonnan.

Jody Jensen négy szimbolikus alakot fest fel, amikor a mai országhatárokat átmetsző mechanizmusokat elemzi. A Herceget, a Kalmárt, a Polgárt és a Varázslót. Tatár Sándor arra a kérdésre, hogy melyik szerep áll az ő kis egyesületéhez közel, a Polgárt választotta, mert hogy azt is szeretnék, hogy a helyi lakosok is polgárrá váljanak, és így partnereik legyenek a küzdelmeikben. (Bizony néha bármily szomorú, de úgy tűnik, mintha ellenségként kezelnék őket, hiszen az általuk megvalósuló társadalmi ellenőrzéssel a helyi politikai vezetők és azok híveinek érdekeit sértik, ám ha a lakosok polgárok lennének és nem feudális alattvalók, a Tavirózsa is népszerűbb lehetne.)

Simon Gergelynek már nehezebb volt választania, mert az ő szervezete Herceg is akar lenni, meg agyafúrt módon varázslattal polgári értékeket is szeretne terjeszteni. Egyedül a Kalmár szerep volt kizárva, vagyis a kereskedői attitűd. A Greenpeace-t nem a pénz megkeresésének mikéntje élteti, azaz nem Kalmár, viszont végez marketing tevékenységet (azaz Varázsló), a maga módján befolyásolni/uralkodni is akar (tehát Herceg). S hogy ez utóbbit miként teszi? – Nem másként, mint hogy NGO-ként ő is ott ül a tárgyalóasztaloknál. Önálló politikai tényezőként!

A Greenpeace jelenlegi tekintélyét radikális akcióik segítségével érte el, amelyeknek törvényi következményeit is vállalják. A „radikalitást” csak maga a Greenpeace nem fogadja el jelzőként szívesen, inkább szükséges rossznak tartja, s helyette a saját békés jellegét hangsúlyozza. Itt volnának kétségeim, nem így Tatár Sándor esetében, aki önkormányzati képviselőként a legudvariasabb politikus volt, akinek felszólalásait valaha is volt lehetőségem megfigyelni. Viszont a Tavirózsa Egyesület képviselőjeként az ellen tiltakozott, hogy egyesületük az utóbbi időben halványabb lett. Pedig azt hiszem, míg a Greenpeace-nek nincs oka a panaszra, hogy szakértői gárdája és harcos-engedelmes aktivista hadserege meggyengült volna, addig a kis zöld egyesületek az utóbbi években összezsugorodtak, infantilizálódtak, egyre kisebb feladatokat vállalnak fel, egyre kevésbé watch dogok, és egyre inkább belefáradnak a jogi küzdelmekbe is.

A jövőt azonban már kapirgáljuk, ami nem más, mint a globális és lokális zöld szervezetek projektszerű és alkalmi összehangolódása. Olyan ez, mint a jin és a jang. Ahogy összefonódnak a lobbitevékenységek a kormányzatokkal, szűkülnek a szakszervezeti lehetőségek, szabályozzák a nyilvánosságot, úgy szövődnek majd össze a zöldek is. A történelemnek tehát nincs vége, csak épp egy kicsit jobban elkezdett szólni a civilekről.