Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
A felfokozott hangulat és a türelmetlenség érthető, hiszen például a MostMi január 2-i tüntetéséről annyi vezércikk, kommentár, Facebook-poszt jelent meg, amennyi ellenzéki pártrendezvényekről már régen nem.
„Természetesen ezúttal is azért születnek a valósághoz nehezen illeszkedő, de legalább okosnak vagy dühösnek tűnő kommentárok, mert mindenki a Nagy Terv szempontjából vizsgálja a jelenséget. Az, ugye, arról szól, hogy az elégedetlenkedők egyesülnek, elzavarják a Fideszt. A pártos verzió szerint megbocsátanak a magukat rendre exkuzáló ellenzéki politikusoknak, s együtt bontják le a rendszert.
Az antipártos megoldás szerint kidolgozzák a komplett közpolitikai csomagot, amellyel újjáépítik az országot, megalapítják a soros köztársaságot, s eltemetik az emberöltő alatt sem bizonyító politikai elitet. Csakhogy van egy apró zavaró tényező: a valóság. A képlet ugyanis sokkal bonyolultabb annál, mint hogy pártnyafogás, civil kurázsi és álomkommandó seperc alatt megoldja.
A felfokozott hangulat és a türelmetlenség érthető, hiszen például a MostMi január 2-i tüntetéséről annyi vezércikk, kommentár, Facebook-poszt jelent meg, amennyi ellenzéki pártrendezvényekről már régen nem. Hogy közben kisebb a bulika, több beszéd untat, s minden estére jut egy demokrácia-szakértő? Az most kevéssé érdekes, mert a Százezren az internetadó ellen Facebook-csoport február elsejei rendezvényére néhány nap alatt majd hétezren jelentkeztek be. Azaz egyelőre csak azt látjuk, hogy most mi van. Meg azt: sokakat érdekel, mi lesz.
Amíg erről az egészről, amit még megnevezni is nehéz, nincs több tudásunk, addig legalább azt tartsuk észben: nem is olyan régen azt mondták egy színpadon, hogy miénk a világ legszebb koronája.”