Kedves Tüntetésszervező Civilek!

„Ti biztos nagyon elégedettek vagytok azzal, és már csak dacból is ragaszkodtok hozzá, ha már egyszer valaki az elején kimondta, hogy nem álltok szóba egyetlen olyan emberrel sem, akinek valaha is köze volt a mindenkori magyar politikához. És bár biztos megvan az okotok az óvatosságra, egyszerűen nem vagyok képes megemészteni ezt a fajta csőlátást és ezt az ostobaságában magabiztos eltökéltséget.

Ne mondja már nekem senki, hogy az az ember, aki két éve még maga is civil volt, de a cél érdekében félretette a félelmeit, és gyakorlatilag mindent föláldozott (egzisztenciáját, jó hírnevét, nyugalmát, rokoni- és baráti kapcsolatainak nagy részét), és vállalta, hogy majd bemocskolják, megfélemlítik, hogy nem lesz munkája, vállalta, hogy célkeresztbe vegyék, ott támadják, ahol csak érik, az nem érdemli meg, hogy szóba álljatok vele! Hogy annak az embernek, aki éppen másokért, a többi civilért, a gyerekeiért, a saját városáért, a hazájáért, a kormány ellenében akart valamit tenni, most annyit üzentek: »Bocs, de nem kérünk belőled, mert eltévesztetted az évszámot!«

Szánalmas!

Vagy csak nem láttatok még ilyen politikust? Mutassak? Történetesen igen közelről ismerek egyet. A saját anyámat.

Vádolhattok elfogultsággal, nyilván van benne igazság, de letojom. Várady Zsolt biztosan tudna mesélni arról, mi az a családi összefogás. Nálunk nézett ez ki úgy is, hogy egyedül én kerestem pénzt. Borsodban! Képzelhetitek.

Most anyám benne van a közgyűlésben. Fölvette a kesztyűt a városvezetéssel, próbálja fölkarolni a hajléktalanokat, nekik is tart fogadóórát, heti kétszer ételt és ruhát oszt, és egyéb olyan rémtetteket hajt végre, amelyek nektek ezek szerint nem vállalhatók. És hát igen, fölveszi a tiszteletdíját, hogy ne a családjának kelljen kifizetnie a rezsijét. És mellesleg állandóan munkát keres, hogy a fejére nőtt tartozásait ki tudja fizetni, bár erre nem sok esélyt látok.”