Az új Alaptörvény államfilozófiája

„A legtöbb alkotmány államfilozófiája, pontosabban államelmélete, ha egyáltalán van ilyen, eklektikusnak, vegyesnek mondható és sajátosan nemzeti. Kereshetjük az Alaptörvényben a nagy államelméleti orákulumokat pl. Arisztotelészt, Szent Ágostont, Macchiavellit, Montesquieut, Kantot, Hegelt, John Stuart Mill-t, Max Webert, Hans Kelsent, Carl Schmittet, vagy akár éppen Bibót és Magyaryt. A maga teljességében egyikőjük sem köszön vissza, hatásuk viszont sok más gondolkodóéval együtt érzékelhető. A magyar Alaptörvénynek is eklektikus államelmélete van bizonyos irányokban erős prioritásokkal.  Írásomban néhány ilyen hangsúly kiemelésére vállalkozom.

1. Az első ilyen prioritás az, hogy az alkotmánynak határozott szuverenitásvédő, identitásképző és a nemzeti kohéziót erősítő államfilozófiája van. Ez jelenik meg normatív módon többek között a nemzet fogalmának közjogiasításában. Az alkotmány nem csak a politikai nemzet, hanem a nyelvi, a kultúrnemzet szerződése is kíván lenni. Elárulja ezt a Nemzeti Hitvallás első mondata, amely alkotmányozó hatalomként a Magyar Nemzet tagjaira hivatkozik. A választójog kiterjesztése konkrét igazolása ennek az államfilozófiának, nem minden alkotmányjogi problémától mentesen. Az Alaptörvény ugyanakkor nem a nemzetállamot védő alkotmány, és nem nevezhető euroszkeptikusnak sem. Mindenesetre ezzel a filozófiájával sajátosan és egyáltalán nem konfliktusok nélkül illeszkedik az Európai Unió gazdasági, politikai és jogi rendjébe. Ez a filozófia mozgásteret kíván teremteni a kormány nemzetközi cselekvőképességének.

2. A második prioritás a parlamentarizmus és a közvetlen demokrácia viszonyának megítélésében ragadható meg. A liberális (1989), a középerős (1997) és a gyenge közvetlen demokratikus modellek közül az Alaptörvény az utóbbit választotta. A gyenge közvetlen demokratikus modellben a népszavazás nehezebben kezdeményezhető, és nehezen vezet eredményre. Másként fogalmazva alapvetően parlamenti többség barát és kevéssé politikai alapjog barát megoldás. Jól tudjuk, régi értékvita ez. Az egyik szélső nézet nem számol a közvetlen demokrácia turbulenciáival, destabilizáló szerepével és korlátaival. A másik, a parlamenti többségi nézet pedig nem számol azzal, hogy ennek az intézménynek nagyon komoly demokratikus tartalma van országos jelentőségű kérdések eldöntésében. És nem csak a választás napján vagyunk alanyai a politikai jogoknak és szereplői a demokratikus hatalomgyakorlásnak. Az ilyen közvetlen demokratikus modell a végrehajtó hatalom cselekvőképességét sem veszélyezteti túlságosan, sőt erősíti azt.”