Nem vagyok Charlie – időszerűtlen hitvallás

„Nyelvtanilag a tegnap óta divatos »Je suis Charlie« annyit jelent mint »Ich bin ein Charlie« (Németül: Karlchen…), és állítólag a szolidaritás jele a szólásszabadság mellett. Bármely tévécsatornát kapcsoljuk be, bármely nyelven, ugyanazok a képek, ugyanazok a nyilatkozatok. Már ez is kissé megingatja bizalmamat a szólásszabadságban. Tényleg Ausztráliától Koppenhágáig mindenki mindenben egyetértene? Nekem ez valahogy gyanús. Nincs ellenvélemény?

Félreértés ne essék, a gyilkosság gyilkosság marad, nem lehet mártíromsággá stilizálni, még ha a merénylő testvérpár ezzel az illúzióval is ment a halálba. Azt se vitatja józan ember, hogy a piaci vásárlók, a túszok, legyilkolása nem igazolható semmiféle ideológiai diskurzussal. Ők áldozatok, nem vértanúk. De az újságírók sem vértanúk, akárhogy is próbálják a kollégák azzá szépíteni őket. Ők ismerték a kockázatot, ami a folyamatos provokációval jár. Az talán kevésbé világos, tudták-e, hogy uszításuknak ártatlan áldozatai is lesznek, toleráns emberek, akik nem gyűlölködnek másképp gondolkodók ellen, mint feltehetőleg a ma megölt bevásárlók voltak. Feltehetően a vendetta, a bosszú újabb és újabb áldozatokat követel majd. A karikaturisták ezt nem tudták volna? Akkor jobb esetben Jézus szavaival »nem tudták, mit cselekszenek.« A tulajdonosok viszont, akik a mai napon egymillió példányt adtak el a lapból, a szokásos mennyiség húszszorosát, nagyon is tudták, de nem bánják, mint ahogy a fegyverkereskedők sem siránkoznak a háborúk áldozatai miatt.

A Charlie vagyok kitűzők hordozói pedig fontolják meg, hogy a francia mondat azt is jelenti: Követem Charliet. Tényleg? A halálba is? A pr-kampány kiötlői hideg számítók. Ők a gyűlölködés nagykereskedői, sőt exportőrei is. Igaz rájuk persze a mondás is: Aki szelet vet, vihart arat.”