Szuverenitás, te édes

„A szuverén szó ugyan képletesen, dicsérően jellemezhet egy-egy integer személyiséget, de a regionálisan és globálisan kölcsönös függésben élő országok politikai minősítésére értelmetlen jelölés. Így aztán valóban meglepő volt a 2010-ben újólag hatalomra jutott Fidesz-kormány szakadatlan szavajárása, miszerint mi szuverén ország vagyunk. Engem – hogy most csak a magam nevében írjak – furcsállkodással tölt el a kormány szuverenitásmegszállottsága, ami hintapolitikájukat tekintve csak öntévesztő, üres papolásnak tetszik.

De hátha tévedek. Hátha csak a szuverenitás veretes történelmi fogalmán lovagolok, s nem veszem számba e szó praktikus, hétköznapi használatát. Hiszen a pénzügyi világban is emlegetik a szuverén alapokat mint az állami tulajdonú, esetenként az állami jegybankok irányította pénzügyi alapokat. Az ilyen alapok leírásánál magát a tulajdonosi jogokkal bíró államot is könnyedén mint szuverént említik, eltérően a magántulajdonban lévő alapoktól. Érthető, laza szóhasználat ez, bármi különösebben közvetlen politikai tartalom nélkül. Fidesz-politikusaink azonban Magyarország szuverenitását erős politikai súllyal emlegetik.

Alkalmanként utalnak egy új világrendre, ami miatt Magyarország külpolitikáját meg kell újítaniuk, s a szuverenitás mintegy jövő diktálta korparancs. De ugyan mi lenne ez az új világrend? Az utalásokból annyi tetszik ki, hogy új hatalmi centrumok mutatkoznak, a világ változik (mikor nem?), ellent kell állni az eddig ható globalizációnak, és ehhez – szerintük – nemzetközpontú, szuverén államra van szükség. A szuverenitás itt alighanem olyasmit jelent, hogy valahogy függetlenedni kéne az eddigi kötöttségektől, s új kötésekre kell törekedni az újonnan kiemelkedő centrumokkal. Nagy általánosságban véve ez még praktikus politikának is tekinthető, ha megadóan elnézzük a szuverenitás fogalmának nagymellényű használatát.”