„Nem telt el még egy év a legutóbbi választás óta, és a pártok sok mindenre készülnek, de arra pont nem, hogy túlontúl szorosra fűzzék az együttműködést. S ez érhető is, az ellenkezője lenne a furcsa. Köreikben konszenzus van arról, hogy támogatottságukban erősödniük kell, meg kell találni potens választói csoportjaikat, nyelvüket és stratégiájukat, továbbá annak lehetőségét, hogy az április 6-i torta újraosztása helyett azon túlmutató szeleteket is behúzzanak.
Tetszik vagy nem a most és mindig összefogást akaróknak, de a pártoknak versenyezniük kell egymással, mégpedig annak érdekében, hogy letisztuljon, kinek, milyen választói csoportban van mozgástere, hogy aztán legyen értelme és legyen kiknek összefogniuk. Ma ugyanis az öt, frakcióval vagy képviselővel bíró párt közül az MSZP messze, a DK éppen küszöb felett van, az Együtt és a PM alatta, Fodor Gábor pártjáról pedig nincs is publikálható adat.
Ebből a válságból a DEKA-típusú szerveződések aligha hozhatják ki a pártokat, legfeljebb annak illúzióját adhatják meg, hogy az ellenzék mégiscsak reprezentálja a kormányt egyszer majd váltani akaró sokaságot. Holott ez nem így van, a helyzet ennél jóval bonyolultabb.
Íme, csak pár kihívás rövid távon: új »közszolgálati« médiaviszonyok, kormány- vagy rendszerellenzékiség dilemmája, kirobbanásra váró botrányügyek, civil tüntetések kifulladása, külpolitikai konfliktusok stb. És abban is biztosak lehetünk, hogy az agyonmitizált Habony-művekben is készül valamiféle politikai kommunikációs pörölycsapás.”