Újhullámos bevándorlás-ellenesség: a Pegidától Orbánig

„Wir sind das Volk!”, azaz „Mi vagyunk a nép!” – skandálja rendre az egyre duzzadó Pediga-demonstrációkon hétfőnként megjelenő tízezres tömeg több német nagyvárosban. A Pegida az „Európai Patrióták a Nyugat Iszlamizációja Ellen” elnevezés rövidítése, a Charlie Hebdo elleni támadás miatt pedig bizonyára újabb löketet kapnak a tüntetéseik, főleg miután vasárnap a Charlie képeit közlő Hamburger Morgenpost szerkesztőségét is felgyújtották. A Pegidát radikális iszlámellenesség miatt támadta a legtöbb német párt, a kormánypártok azonban mégis meghallani látszanak a „nép” vagy legalábbis a Pegida hangját, mivel a bevándorlás újraszabályozására tettek javaslatot. A hangsúly a bevándorlók integrációján van – ami pont a Pegida által hivatkozott „nép” fogalmának újraértelmezéséhez vezet.

A Pegida a Facebookon közzétett 19 pontos kiáltványa szerint befogadná a háborús menekülteket, ugyanakkor rögzítené az alkotmányban a bevándorlók társadalmi integrációs kötelezettségét. Hangsúlyozzák, hogy az akár vallási, akár politikai alapú radikalizmust és a nőellenes, erőszakos ideológiát utasítják el − leszögezve, hogy mindezzel nem a Németországban élő, a társadalomba integrálódott muszlimokat támadják. A Pegida zéró toleranciát hirdet a bűncselekményeket elkövető menedékkérőkkel és migránsokkal szemben is.

Szerettünk volna bővebben is beszélni ezekről a kérdésekről a Pegidát alapító Lutz Bachmannal, ezért interjút kértünk, azonban megkeresésünkre nem kaptunk választ.

Ez nem meglepő, a Pegida ugyanis általában véve „hazugnak” tartja a sajtót, nem igazán nyilatkoznak a német médiának sem, és a tüntetéseken is gyakran kitakarják az újságírók kameráit. Kénytelenek voltunk tehát a „hazug” sajtóból és a Facebookról tájékozódni, ahol annyit leltünk fel Bachmannról, hogy egy drezdai fotós, aki honlapjának tanúsága szerint szívesen készít nem túl igényes, meztelen nős képeket. Az is kiderült róla, hogy tizenhét évvel korábban betörés miatt három év börtönre ítélték, és ez elől Dél-Afrikába menekült – ezt a Facebook oldalán Bachmann is elismerte.

*

Akárki is Bachmann, az nyilvánvaló, hogy fontos társadalmi igényre tapintott rá a Pegida-tüntetések szervezésével – még úgy is, hogy a Németországban élő muszlimok legnagyobb része szunnita török. Ők viszonylag jól integrálódtak és távol állnak tőlük a szélsőségek, bár azért az ősszel, az Iszlám Állam előretörésével párhuzamosan a németországi muszlimok körében is megjelent az iszlám vallási szabályait betartató „saría-rendőrség”, aminek a működését rögtön fel is számolták a hatóságok.

Többségében békés törökök ide vagy oda, a német társadalom többsége tart a muszlimoktól: egy friss közvélemény-kutatás szerint a nem muzulmán németországi lakosság 61 százaléka szerint az iszlám nem illeszkedik a nyugati értékekhez, 57 százalék pedig fenyegetésnek érzi az iszlám jelenlétét az országban. A kutatás szerint a fenyegetettség érzése főleg a keleti tartományokban, a volt NDK területén erős. Türingiában és Szászországban – melynek tartományi fővárosa, Drezda a Pegida „otthona” – például a lakosság 70 százaléka tartja veszélyesnek az iszlámot. Ez azt jelenti, hogy a félelem éppen ott a legnagyobb, ahol a legkevesebb muzulmán él – mutat rá a kutatás. Ebbe a kérdésbe persze az is belejátszhat, hogy a keletiekbe – a posztszocialista Kelet-Közép-Európához hasonlóan – még nem nevelték annyira bele a „polkorrektséget”, mint a nyugatiakba. Másrészt a Pegidát élesen elutasító véleményformálók és politikusok vélhetően attól is tartanak, hogy a demonstrációk netán okot adhatnak egy németországi iszlamista terrorakcióra.

Nem csak az ellentüntetők, de a legtöbb német politikai szereplő is elítéli a Pegida tevékenységét, Angela Merkel kancellár például az újévi beszédében bírálta az idegenellenességet. A német politikusok jó része által szélsőjobboldalinak tartott AfD (Alternatíva Németországnak – a párt egyik képviselőjével készített interjúnk itt olvasható) több politikusa is kiállt viszont a Pegida mellett. A szászországi AfD meg is hívta egyeztetésre a tartományi parlamentbe a Pegida képviselőit. A szervezet egyébként mindig hangsúlyozza, hogy független a politikai pártoktól.

Az AfD után úgy tűnik, a német kormány is meghallja, vagy legalábbis kénytelen meghallani a „nép”, vagy legalábbis a Pegida hangját, január első napjaiban ugyani a kormánykoalíció több politikusa, és ellenzéki képviselők is a bevándorlás újraszabályozását szorgalmazták. A CDU-s Peter Tauber úgy fogalmazott: olyan emberekre van szükség, akik „tudnak és akarnak tartósan felelősséget vállalni” az országért. Ezért ki kell kidolgozni egy törvényt arról, hogy milyen „képességekkel, képzettséggel és országépítő elkötelezettséggel kell rendelkezniük a bevándorlóknak, akik németté akarnak válni”.

A „németté válás követelményét” továbbgondolva felvetődik a kérdés a Pegida jelszavával kapcsolatban, hogy mégis akkor ki a nép? Wer ist das Volk? A németországi muszlimok többsége ugyanis a már említett felmérés alapján a hazájaként tekint Németországra, vagyis a német néphez tartozónak tartja magát. Becslések szerint Németországban nagyjából a lakosság 4-5 százaléka muszlim, közülük sokan német állampolgárságot is szereztek. Az állampolgársági szabályokon egyébként épp tavaly módosítottak a második generációs bevándorlók tekintetében. A bevándorlók Németországban született gyermekei már 2000 óta automatikusan megkapták a szülők állampolgársága mellé a német állampolgárságot is, azonban az eddigi szabályok szerint legkésőbb 23 éves korukig dönteniük kellett és az egyikről le kellett mondaniuk. A tavalyi módosítás értelmében ha a gyermek a 21. életévének betöltéséig legalább nyolc évet Németországban tartózkodott vagy hat évet Németországban tanult, akkor nem kell választania, hanem mindkét állampolgárságot megtarthatja. A németek tehát – egyik legfőbb európai célországként – viszonylag reális célt tűztek ki és az országért felelősséget vállaló bevándorlókat szeretnének látni.

*

Eközben Orbán Viktor egy tranzitország miniszterelnökeként meglehetősen keresetlen nyíltsággal utasította el a gazdasági bevándorlást a vasárnapi párizsi demonstráción – ez persze szíve joga, csak épp Magyarországon a bevándorlás egyáltalán nem tartozik a fő problémák közé. Kijelentésével viszont – a rendezvényről gyakorlatilag elzavart – Marine Le Pennel került egy platformra. Franciaországgal ellentétben azonban Magyarország egyáltalán nem migrációs célország, sőt, pont a tömeges elvándorlás okoz problémát – erre nem mulasztották el felhívni a figyelmet az Orbán nyilatkozatáról tudósító külföldi újságírók sem.

Ráadásul Orbán ismét Brüsszelre mutogatott, amikor kijelentette: reméli, hogy a mostani események higgadt, nyugodt elemzése abba az irányba viszi majd el az európai vezetőket és Brüsszelt is, hogy egy szigorú, a bevándorlást korlátozni akaró politika nyerjen polgárjogot Európában. Érdemes ezzel kapcsolatban leszögezni, hogy a bevándorláspolitika alapvetően inkább tagállami hatáskör: a tagállamok maguk döntik el, hogy EU-n kívüli, harmadik országokból milyen feltételek mellett engednek be munkavállalókat. Nem véletlen, hogy a Pegida-tüntetések sem az EU-nak, hanem elsősorban a német kormánynak szólnak. Az EU általában csak annyit szabályoz, hogy ha már ezek a bevándorlók jogszerűen itt tartózkodnak és letelepedtek, akkor milyen jogok illetik meg őket – öt év után gyakorlatilag az uniós állampolgárokhoz nagyon hasonló letelepedett-státuszt nyernek, és a közeli családtagjaikat idehozhatják családegyesítés keretében.

Azonban, hogy mi kell a jogszerű itt tartózkodáshoz, azt a tagállamok határozhatják meg. Az EU csak egyes speciális munkavállalói csoportok és a diákok tekintetében alkotott néhány keretszabályt, valamint Törökországgal külön egyezményt kötött, ami alapján a munkavállalóik kedvezőbb elbánásban részesülnek. Nemzetközi egyezmények alapján pedig a menekülteket sem lehet visszatoloncolni oda, ahol az életük veszélyben van – ezt praktikusan általában nehéz igazolni, mert sokan papírok nélkül érkeznek, de ennek a kérdésnek a boncolgatása messzire vezetne.

A lényeg, hogy a bevándorlás alapvetően olyan terület, ahol a tagállamok szabadon eldönthetik, hogy milyen feltételekkel engednek be harmadik országból bevándorlókat. Orbán pedig, aki eddig az uniós túlszabályozás elleni szabadságharcos volt, most úgy látszik, mégis szeretné, hogy valamit, ami eddig főleg tagállami hatáskör volt, szabályozna az EU. Persze Orbán annyiban a realitás szintjén mozog, hogy „amíg ez a kormány van, addig biztosan nem fog megtörténni, hogy a bevándorlók célpontjává váljon Magyarország”. Ez bizony valószínű, ugyanis sem a szociális ellátások, sem a fizetések nem teszik túl vonzóvá az országot.

*

Ami az EU-val kapcsolatban releváns, az az, hogy a schengeni határoknak hála a bevándorlók is szabadon mozognak az övezeten belül. A spanyol belügyminiszter a Charlie Hebdo elleni terrorista támadás után már javaslatot is tett a schengeni szerződés módosítására. Mondjuk az övezeten belül a határellenőrzés visszaállításának nem sok értelme lenne, hiszen pont a lényege veszne el, de a külső határokon éppen lehetne szigorítani. Jelenleg ugyanis az uniós polgárokat – és uniós polgár volt a Charlie Hebdo szerkesztőségében mészárló Chérif és Said Kouachi is – főszabályként csak minimális ellenőrzésnek vetik alá a külső határokon. Azonban a Szíriából hazatérő szélsőséges iszlamisták – akik adott esetben német vagy francia állampolgárok – kiszűréséhez ez feltehetően nem elegendő.

A bevándorlóktól egyszerűen nem lehet eltekinteni – tetszik-nem tetszik, itt vannak, és ha már itt vannak, a legjobb, ha „a néphez” tartoznak; ehhez viszont jól működő integráció kell. Ha letelepedtek, családot alapítottak, akkor ők, de gyermekeik már mindenképp élvezik az EU minden áldását a szabad mozgással együtt – ettől a ténytől ideális esetben senkinek nem kellene, hogy félnivalója legyen. Mint korábban is írtam, a bevándorlók integrációjának a feladata az kell, legyen, hogy a liberális demokrácia vívmányait meggyőzően értékként állítsa az identitásukat kereső, esetleg szélsőségek felé forduló muszlim fiatalok elé. A liberális demokrácia vívmánya az is, hogy „az újságírók” kellemetlen dolgokat írnak vagy rajzolnak, meg az is, hogy „a nép” tüntet – akár a Pegida mellett, akár ellene.