A fotográfus

„Ötvennégy éves vagyok, ebben a korban az ember szeretne már nyomot és valódi értéket hagyni maga után. Gyerekeim - Márton huszonhat, Bence huszonöt, Bori huszonnégy, Bendegúz pedig huszonkét évesek -, távolról nézik a munkám, tetszik is nekik, látják a szépségét, de a mélységét még nem. 

Nem éri el az öt hektárt birtokunk, az AZ Nektár Pince. Nagyrészt én művelem, de olykor meghaladja az erőmet. Kell segítség, különösen szüretkor. Három vödörbe válogatjuk a fürtöket, aszúnak, szamorodninak és száraznak. Segítőim nehezen tudták megemészteni az újfajta szőlőművelést. Zöldszüretkor szememre vetették, azért fizetek nekik, hogy kárt csináljanak. Szerencsésnek tartom magam, mert nem voltak kialakult sémáim. Annyit tudtunk a feleségemmel, amikor döntöttünk 2003 körül a szőlőültetvény vásárolásról, hogy lehetőségeinkhez képest tartsuk magyar tulajdonban a földet, a termőhelyet. Rohály Gábor irányított Szepsy Istvánhoz 2005-ben, akihez majd egy évig jártam tanulni. Több volt a szellemiség, mint a gyakorlat az együtt töltött időben.

A Vióka a borvidék legészakibb déli fekvésű dűlője és számomra a legszebb. Az egész borvidéket belátni róla. Amikor a megvásárlásáról kellett döntenem, kikértem Szepsy István véleményét. Azt mondta, hogy ha én nem vásárolom meg, megveszi ő. Szerettem mindig hegyre menni, emelkedni. Hajnalonta a szőlő gyönyörű találkozásokat ad. A naponta megtapasztalt szabadság pedig átmos. A Vióka különlegességét a 2008-as félszáraz borom fedte fel, ez nemcsak nekem, de a kóstoló közönségnek is komolyan elnyerte a tetszését.

Még nem volt bátorságom belevágni a bio művelésbe, mert ez komoly jelenlétet kívánna meg és egyelőre sokat utazom, de érik bennem a gondolat. Keveset tudok még a furmintról, bár évről-évre új arcait fedi fel előttem. Gazdagságunk nem anyagiakban mérhető, hanem abban, ami a talpunk alatt rejtőzik. Szeretném, ha az emberek a boraimban nem csupán az alkohol adta elsődleges örömöt, de a mögötte álló embert és a termőhely egyediségét is felfedeznék.”