Amikor elfogynak a szavak

A tegnapi támadás a Charlie Hebdo szerkesztősége és munkatársai ellen egyben az európai civilizáció elleni támadás is volt. Támadás a szabadság ellen, támadás minden ellen, amiért a világ szabadságszerető emberei szerint érdemes élni.

Teljesen értelmetlen most parttalan vitákba belemenni multikultiról, bevándorlókról, vallási érzékenységről – itt nincs helye az olcsó okoskodásnak. Elvakult terroristák támadtak rá Franciaországra, Európára, és mi nemhogy azt nem értjük, mit léphetnénk, de szavakkal illetni sem tudjuk a gyalázatot.

Néhányan az olcsó sör mellett még vitatkoznak arról, hogy tényleg a bevándorlás-e az oka mindennek, esetleg csak nem kellene ilyen durva képregényeket rajzolni. Valójában pedig iszonyodunk és belegondolni sem merünk, mi lehet a következő lépés.

Francia társainkat ma lemészárolták néhány rajz miatt. Egyiküket arra kényszerítették, hogy nyissa ki a gyilkosoknak az ajtót, és segítse őket abban, hogy megöljék kollégáit és barátait. Felfogjuk ezt? Felfogjuk, miközben szobáink melegéből írjuk a nagyon okos publicisztikákat?

Az Iszlám Állam korábban sem titkolta, miként érné el céljait. Moszulban keresztényeket mészároltak, nyugati újságírókat fejeztek le kamerák előtt. Nyugtattuk magunkat, hogy mindez borzasztó messze van tőlünk.

Itt vannak a munkahelyünk előtt, és a barátainkat szeretnék lemészárolni közvetlen közelről. Miért teszik ezt emberi lények?

Mit teszünk?