Ami pedig a globalitást illeti, hát nagyon is jellemző rájuk a hazai posványból való kitekintés. A vezetőknek kell is találkozniuk, utazniuk, összejönniük, tréningezik őket és világot látnak. Jody Jensen könyvéből viszont megtudhatjuk, hogy ők inkább a transznacionális szervezetek kategóriájába tartoznak, mert a globális civilek egy ideológiát képviselnek, és küzdenek azért, ha kell kormányzatokkal, piaci szereplőkkel (leginkább globális cégekkel). A transznacionálisak kevésbé harcosak, csak teszik a dolgukat és jótékonykodásukkal akarnak példát mutatni.
Ami azonban a gazdaságot illeti, véleményem szerint a globális civilek taposták ki az utat a transznacionális civilek számára is. Mert arra a kérdésemre, hogy változott-e valami az utóbbi évtizedekben, azt a választ kaptam, hogy nagyon is. Egyfelől már nem szükséges a nyelvtudás a csatlakozáshoz – azaz glokalizálódnak –, másfelől pedig már nem nekik kell a vállalatokhoz menni, amikor pénzt gyűjtenek, hanem gyakran azok keresik meg őket. Ez alighanem a CSR-nek köszönhető, de a CSR a globális civilek harcának tudható be. Jody Jensen könyve is azt állítja – s ez is nagyon idevág –, hogy a globális vállalatokkal, azaz a Kalmárokkal szemben a Herceg (azaz a kormányzat) nem elég erős. Kell a Polgár, és persze a Varázsló. (Ez utóbbi volna a média.)
Itt van tehát ez a két szervezet, amely alig különbözik egymástól, s ha mégis, akkor az is elenyésző. A Rotary inkább baráti társaságként definiálta magát, a Lions inkább jótékonysági szervezetként. Valójában hasonlóképp működnek, hasonlóan jótékonykodnak és hozzájuk hasonlóan viselkedik a világon még több ezer szerveződés.