„Mick Jagger mondta, ha még negyvenévesen is a Satisfactiont kell játszania, akkor…
Á, Jagger egy pozőr. Miért ne lehetne játszani a régi dalokat akár öreg fejjel? Egyébként mi sem tudtuk, hogy ez lesz belőle, mármint a beatből. Már az Illés vége felé az Ifjúsági Magazin megkérdezte, szerintem mit hoz a jövő a műfajnak. Azt mondtam, egyre színesebbé válik majd, de egyre olcsóbbá is. Érzékeltem, hogy a beat harciassága, szókimondása – amiből később az alternatív zenék táplálkoztak – el fog sekélyesedni. És azt is mondtam, hogy a fiataloknak a jövőben majd talán a politika ad kitörési pontot.
Lehozták?
Lehozták, és igazam is lett. Nem az öreg MSZMP-sekre gondoltam, hanem a fiatalabbakra, a reformpártiakra, a KISZ-titkár Maróti Lászlóra például, aki vérfrissítést akart. Személyesen neki köszönhető, hogy az István, a királyt előadhattuk 1983-ban a Városligetben. A ’84-es Dóm téri bemutató után bejelentkeztünk a kultúrpápa Aczél Györgyhöz.
Aczélhoz? Miért?
Hogy segítsen kőszínházba vinni a darabot. Egyébként egy héten belül kaptunk időpontot. Ezt azoknak a fideszes politikusoknak szoktam elmondani, akik hetekig, hónapokig váratják az embert, mindig új és új időpontokat adnak. Aztán meg lemondják. Ráadásul Aczél azt mondta: – Tudják, hogy én nem nagyon szeretem magukat, de a téma magyar és történelmi, a mű zseniális: a Nemzeti Színházban a helye! Majdnem becsúsztam a szék alá. Úgyhogy bekerült a Nemzetibe az István, az akkori főrendező, Kerényi Imre állította színpadra.
Kell a politika?
Nem kell benne feltétlenül részt venni, de elkerülni sem nagyon lehet, akaratlanul is erről szól minden második mondatunk. Bródy vehemens, ő még élvezi is, én nem. Nem fordítok hátat a dolgoknak, van véleményem róluk, de semmiképpen sem akarom, hogy lehúzzanak. Az alkotó embernek szüksége van a kikezdhetetlen szabadságra. Nekem ez a szuverenitás kell. Emiatt támadhatatlan vagyok.
Ha a december 28-i koncerten elhangzik a Ha én rózsa volnék, vagy a tévében a Miért hagytuk, hogy így legyen?, az politikai kiáltvány, nem?
De hát az mindig is az volt. Ebben nincsen semmi. Nem tisztem megítélni, de a későbbi Bródy-dalokban vannak elfogult politikai utalások. Ezekben a szövegekben viszont tényleg az a jó, hogy minden helyzetben megállják a helyüket.
A mai független, alternatív alkotók nem állnak túl jól a szuverenitás ügyében. Gondoljunk csak a hivatalos kulturális térkép átrendeződésére, a forráselvonásokra.
Az elmúlt két évben folyton az általam nagyon jól ismert Fekete Györgyöt ostoroztam. Csak aztán rájöttem, hogy minél több rosszat mondok róla, annál több pénzt kap. Úgyhogy most inkább nem mondok semmit.”