A lengyel lecke: kommunizmus, Szolidaritás, vadkapitalizmus

„Artur Rosman az Ethika Politika honlapján megjelent cikkében Gerald Beyert idézi, aki szerint a Szolidaritás mozgalom a katolikus társadalmi tanítás legsikeresebb megtestesülése. Ezt a címet azzal érdemelte ki, hogy a tőkével szemben a közösségben létező egyén elsőbbségét emelte ki és egy olyan opciót vett komolyan, amely végre a szegényebb rétegeknek kívánt kedvezni. Józef Tischner úgy foglalta össze a mozgalom lényegét, mint egy tudatos szándékot mások terhének cipelésére. Ez például abban testesült meg, hogy a mozgalom első vezetője, Wałęsa megtagadta a sztrájk felfüggesztését a gdański Lenin Hajógyárban a többi munkással való szolidaritás fenntartása érdekében. Ez akkor őrült dolognak tűnt, de működött. Fenntartani azonban nem sikerült. Ma a bevételi különbségekből származó egyenlőtlenségek következtében kialakult új rend ugyanazt az »oszd meg és uralkodj« logikát használja fel, mint a lengyel kommunizmus. És ennek az új rendnek megteremtői ugyanazok az emberek, akik a Szolidaritás mögött álltak.

Az 1990-es évek elején az egész kormány, Wałęsa elnökkel az élen arra a következtetésre jutott, hogy csak a liberális kapitalizmus mentheti meg Lengyelországot. Kinevették ellenfeleiket, főként a katolikus perszonalistákat, akik szerintük nem értették meg, hogyan működik egy virágzó gazdaság. A rendszer átalakítása érdekében súlyos megszorító intézkedéseket hoztak, amelyeket »sokkterápiaként« emlegettek. Egy egész generációt hagytak egyedül, kitéve a vad kapitalizmusnak, megfelelő szociális háló nélkül. Rosman szerint pontosan a Szolidaritás ellentéte valósult meg.”