A jövő év a belpolitikában

2014. december 28. 09:15

2015 nem a Híd–MKP párharcról, sőt végképp nem a két párt közötti együttműködésről fog szólni.

2014. december 28. 09:15
Ravasz Ábel
Új Szó

„2015 a most bődületesen tarka politikai választék egyfajta állandósulásáról is szól majd. Most hetente jószerével három párt is alakul, de legkésőbb márciusig ennek le kell csengenie: akik komolyan gondolják a szerepvállalást a 2016-os választáson, azoknak el kell kezdeniük építkezni. Onnantól kezdve pedig a választók elkezdhetnek gondolkodni, hogy a bő kínálatból kit válasszanak 2016 elején. Egyébként arra számítok, hogy legalább még egy »nagy durranás« lesz a politikai piac állandósulása előtt (megérzés, nem belső információ).

2015 az újonnan kialakuló külpolitikai front élesedésének éve is lesz. Ahogy az orosz–ukrán harc, illetve az orosz–EU vetélkedés egyre több szavazó ingerküszöbét éri el, úgy az itteni politika is egyre többet foglalkozik majd ezzel a területtel, amelyről a 2004-es EU-csatlakozás táján elfeledkezett. 2014 keményen figyelmeztetett, hogy Szlovákia a nemzetközi tér része, 2015 pedig az erről alkotott eltérő víziók csatáját is meghozza. Részben kapcsolódik ehhez, hogy a jövő év a szlovákiai szélsőjobb jövőjéről is dönthet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2014. december 28. 09:52
"Most hetente jószerével három párt is alakul, de legkésőbb márciusig ennek le kell csengenie:" Míg pártalapításból meg lehet (jól) élni, a pártok alakulni fognak. Egy normális társadalomban a pártalpítás ritkaság.
Apáczai
2014. december 28. 09:41
Jövőre bevezetik a belpolitikában, hogy aki A-t mond, az mondjon B-t is. Aki sokallja Pl. a bankadókat, a multiknak fizetendő adókat, stb. az nevezze meg azt is, hogy miből pótolná azt, amit a balliberálisok 8 évig tartó rombolása, eladósítása miatt most kell bepótolnunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!