Fordítva a lovon

„Nem is értette a kérést, amit először rosszindulatú konspirációnak minősített, majd kegyesen hajlandó lett volna ugyan írni egy számlát – látszott, hogy nagy gyakorlata nincs benne –, de nem arról és nem annyiról, amit a betegtől elkért. Tekintve, hogy a kétszázezer forintos előlegről sem volt hajlandó még egy sajtpapírt sem adni, nehéz volt elhessegetni az érzést, hogy kínosan ügyel arra, nehogy a »nevét kelljen adnia« az általa elvégzett beavatkozáshoz. Ami ugye egy burkolónál nem nagy kockázat, mert azzal, hogy háló helyett diagonálban rakja le a járólapot, még lehet együtt élni, de egy, a feketemunkához foggal-körömmel ragaszkodó orvos finoman szólva megrengeti az ember bizalmát. Ahogy az is, miért kell a kérése miatt a teljes személyzet előtt is megaláznia a »fehér köpenyes istennek«; annak, aki egyébként elismert szakemberként egy normális (orvos)társadalomban nem engedhetné meg magának, hogy egy darab (jól jövedelmező) húsként tekintsen a pácienseire.”