Múzeumok éjszakája

„A középítések szorgalmazója, az állam, célratartóan véghezviszi, amit akar. Vége a bizonytalankodások, visszafeleselések korának, amit elhatároz a köz építések terén, az megvalósul. Szinte bármi áron. (A hatékony politika ilyen). A hatékonysághoz kézzel fogható tettek (beton, üveg, térburkolat) szükségeltetnek, azok felhasználásának megkérdőjelezhetősége nélkül.

Mindez akár elfogadható is (sokirányú tétovaság, illetve az egyirányú céltudatosság ideológiai konfliktusában), de jelen esetünkben – a Városligetben – az ehhez kapcsolódó (eredményként jelentkező) szellemi termék, a most napvilágot látott pályáztatási eredmény elfogadhatatlan.

Nem szeretném (és nem is vagyok képes) az állami akarattól a megjelent nyertes tervekig vezető folyamatot elemezni (a »súgók«, a meghatározók, a hallgatva közreműködők szerepét), csak kijelenteni, hangsúlyozni, hogy e három-négy épület végeredmény, azok környezeti függőségei, az épületek egymásra utaltságai olyan infantilis városépítési, építészeti színvonalat képviselnek, hogy pír jelenik meg a szemlélődő arcán (ilyen-olyan okból kifolyólag).

A »kor«-szerűséget mellőző kulturális (múzeumi) fejlesztéssel járó patinás zöldterület-felélést jelentő szándékon túl, a céges projektek zsákutcájába szorított elhatározással (tervbeszerzési lebonyolítási »rend«-del), szellemiségükkel egymással még köszönőviszonyban sem álló épülettervek megvalósítási szándékával építészetünk sok-sok évet visszahátrált.”