A Juncker-ügy tanulságai

„Az Európai Unió egyik büszkesége a »szociális Európa« eszméje, amely mellett számos deklaráció és egyéb dokumentum tesz hitet, megvalósításának hiányát azonban nem szankcionálják. A »jóléti állam« nem fenntartható - hajtogatják a tőke által fizetett média lapjai, televíziói - egyre kevesebb pénz jut oktatásra, egészségügyre, kultúrára, szociális támogatásokra, sőt, a tudományra is, ha nem produkál másnap eladható »innovátumot«. A »munkaalapú« államot Európában nyíltan eddig csak a fideszes kormány hirdette meg, de valószínűleg számos – az Orbán-kormányt egyébként harsányan kritizáló – más kormány is csendben, mondhatnánk sunyítva, egyetért ezzel az ötlettel. Az európai baloldalnak viszont rá kell mutatnia, hol van a jóléti politikához hiányzó pénz: az adóparadicsomokba menekített, a nemzetközi pénzügyi spekulációban újra megforgatott tőke az, amely – a műszaki fejlesztések eredményeit kihasználva – egyre kevesebb embert egyre többet dolgoztatva, és egyre szélesebb tömegeket kirekesztve hiányzik a gazdaságból. A korrupció, a pénzmosás és az adóoptimalizálás közeli rokonai egymásnak; csak az a kérdés, hol húzzuk meg a bűn határait. Az »adóoptimalizálást« puszta etikátlanságból a szankcionálható törvénytelenségbe kellene száműzni ahhoz, hogy érdemben fel lehessen lépni ellene. Addig mindig, mindenütt lesznek Junckerek, akik készséggel partnerek az óriásvállalatok vagy szupergazdagok adóoptimalizáló játszmáiban a mások kárára. Ehhez azonban az egész Európai Unió gyökeres átalakítására lenne szükség, amelyhez ideológiai harcra van szükség: a lehető legszélesebb tömegekhez kell eljuttatni, majd velük megértetni, hogy az adók, járulékok alóli kibújás a jólétünket veszélyezteti, hogy ezt a magatartást a jog szürke zónájából európai, majd globális szinten egyértelműen a törvénytelen zónába kell átsorolni. Ezt az európai baloldal egyik első számú követelésévé kell tenni, azért is, hogy az unió egyik rákfenéje, a tagállamok közötti »verseny« a mai formájában visszaszoruljon és Európa elinduljon egy polgárainak, és nem oligarcháinak érdekei szerint működő unió felé. (...)

Ezért bármilyen előrelépés előfeltétele az unió és tagállamainak demokratizálása. Meg kellene teremteni az uniós bürokrácia állandó ellenőrzésének lehetőségeit, a fontosabb kérdések társadalmi vitáját, a közvetlen demokrácia kiterjesztését, a népszavazásokkal történő döntést. Kirívó ellentéte ennek az a gyakorlat, ahogyan az EU – a tagállami kormányoktól támogatva - az Egyesült Államokkal kötendő szabadkereskedelmi tárgyalásokat folytatja. Másfelől reményt ad a változásokra, hogy európai szinten már jóval egymillió felett jár az egyezmény ellen tiltakozó aláírások száma, még ha ebben a magyar »teljesítmény« nem is tartozik az élvonalba – miközben az aláírók többsége éppen az EU »válságálló«, gazdaságilag vezető tagállamából, Németországból kerül ki. Észre kell vennünk, és vetetnünk, hogy nem néhány korrupt személy okozza a problémákat (Magyarországon az USA-ból történő kitiltások is inkább figyelemelterelésre alkalmasak), hanem az egész rendszer antidemokratikus működése. Ez ellen kell mozgósítani, mert európai vagy globális változások nélkül Magyarországon sem történhet lényeges előrelépés, bármilyen kormányzat váltaná is a jelenlegit.”