Regionális összefogás a közös célok érdekében

2014. december 19. 11:51

Kínának elsődleges célja a régióval, mint egységgel történő együttműködés kialakítása, melyet a tagok egymással történő versengése csak gyengíthet.

2014. december 19. 11:51
Gyuris Klaudia
DiploMaci

A lengyel kormányfő Ewa Kopacz a találkozó előtt négy területre helyezte a hangsúlyt Európa és Kína párbeszédében, mely útmutatóul szolgálhat a jövőre nézve. Véleménye szerint a politika; a távközlés; infrastrukturális fejlesztések, befektetések; valamint a zöld energia jelentheti az együttműködés fő területeit.

Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy a kínai tőkének látványos gazdaságélénkítő szerepe legyen mind a régióban, mind pedig Magyarország számára, összefogásra van szükség az említett területeken. Ezáltal a jelen projekthez hasonló, több kínai beruházás valósulhatna meg, melyet hátráltat az, ha egy adott KKE ország a többivel versengve próbál Kína kedvencévé válni. Figyelembe kell venni, hogy egy kis ország, adott esetben Magyarország termelői kapacitása önmagában nem tudja fedezni a kínai felvevő piac igényeit, azonban regionális együttműködéseken keresztül, az egyéni törekvések mellett számos nagy cél megvalósítható lenne.

Kínának elsődleges célja a régióval, mint egységgel történő együttműködés kialakítása, melyet a tagok egymással történő versengése csak gyengíthet. A nagy volumenű beruházások, tervek összefogást, és megfelelő szakértelemmel rendelkező gárdát kívánnak, ahhoz, hogy a Kína–KKEO együttműködés keretén belül a Budapest- Belgrád vasútvonalának sikeressége – mint első transznacionális infrastrukturális projekt – által adott lendület ne torpanjon meg.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2014. december 19. 17:05
Valami ferde elképzeléseid lehetnek az összefogásról, leányom! Persze a nagy magyar választási összefogások látványos fiaskója után ez érthető is!Diplo-Maciék rettegnek!!Rettegnek a kínai -magyar összefogás sikerétől.A helyzet az ő szemükben tovább romlott azzal,hogy Szerbiát is bevonták.Sőt, már a szerződés is alá van írva.Kezdődhet a munka! Kedves Diplo-Maci! Ezt sikernek hívják.Az összefogás sikerének.Tudom ,fájdalmas tény számotokra. Éket verni a többi KKE ország meg Magyarország közé nem fog sikerülni,mert mindenki a kínaiakkal kötendő üzletben érdekelt. És ez diplomáciai siker is a ti legnagyobb bánatotkora!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!