„Ha az Egyesült Államok jelenlegi világpolitikai, illetve minket is érintő cselekvéseit, megnyilatkozásait meg akarjuk érteni – s ahhoz „okosan” próbálunk viszonyulni –, akkor azt kell felismernünk, hogy mi a tengerentúli ország önidentitásának legfontosabb eleme. Ez pedig nagyon egyszerű és kézenfekvő: a világuralmi vezető szerep.
S Amerika éppen ezt, világuralmi szerepét érzi veszélyben, ami immáron bő száz éve az amerikaiak önazonosságának legfontosabb kötőszövete, átjárja lelküket, gondolataikat, mindennapjaikat. Ebből származik az amerikai öntudat, magabiztosság, a harci szellem, a szívósság, de persze a fölényesség, az arrogancia, a dölyf és a mások – a többi ország és népek – lekezelése is. Rengeteg jó és rengeteg rossz tulajdonság egyszerre.
Természetesen az identitás, az önazonosság elvesztése a legnagyobb veszély az egyénre, a csoportokra és a nemzetekre nézve egyaránt. Ne csodálkozzunk tehát, ha az Egyesült Államok kétségbeesetten ragaszkodik a világ vezető hatalma szerepéhez, nem kíván és nem tud belenyugodni abba, hogy a huszadik század eleje óta meglévő uralmi pozíciója megrendüljön. Ebben az identitásban nincs különbség demokraták és republikánus között, akár ilyen, akár olyan az elnök, illetve a kongresszus összetétele, az amerikai uralmi pozíció megőrzése alapszabály minden politikai elit számára. Legfeljebb ebben az identitásmegőrzésben a republikánusok inkább héják (erősebb katonai fellépés sürgetése mindenütt, lásd McCain), a demokraták inkább galambok (több teret adnak a diplomáciai módszereknek).
Ebből a pozícióból kiindulva Amerika nem fogadja el, hogy Oroszország újra megerősödjön, hogy Kína kihúzza a talajt a lába alól, hogy általában a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) elhiggyék magukról, hogy versenytársaivá válhatnak az USA-nak. S természetesen a gyengülő Európára úgy tekint, mint alárendelt szövetségesére, akit a világuralmi szerepéért folytatott küzdelemben saját céljaira felhasználhat, irányíthat, igazgathat.”