„Úgy tudjuk, fontos politikai döntések, jelölések születtek az Önök szalonjában, ahová rendszeresen meghívja a balliberális tábor meghatározó személyiségeit. Hogyan jött létre ez a szalon, és mi a célja ezekkel az összejövetelekkel?
Mindig is számítottam rá, hogy egyszer visszatérhetek amerikai »száműzetésemből«: így aztán, amikor a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején egyre több időt tölthettem itt feleségemmel, tudatosan kapcsolódtunk be a társadalmi életbe, építettünk ki egy baráti kört. Hazatérésem egybeesett tudományos pályám legfontosabb projektje, a glaukóma elleni szer sikeres bevezetésével. Ekkor megteremtődött az alkalom arra is, hogy visszatérjek első szerelmemhez, az irodalomhoz, és ezen keresztül álljak ki a szellemi csőlátás ellen. Így eleinte társaságunk leginkább írókból, művészekből, filozófusokból és egyéb bölcsészekből, például történészekből állt. Göncz Árpádot is mint szépírót, műfordítót ismertem meg. Ő kezdte el fordítani még angolul írt regényemet, az Istenjárást, még mielőtt más munkája akadt. (...)
Tehát igazak a híresztelések, hogy szalonjának célkitűzése Orbán Viktor kormányának a megdöntése?
Hangsúlyoznom kell, hogy az ilyen összejöveteleknek nincsen semmiféle céljuk azon túl, hogy a meghívottaknak alkalmuk legyen beszélgetni egymással. Bár én nem tudok mindegyik beszélgetésbe bekapcsolódni, biztos vagyok benne, hogy mindmáig az irodalom és a színház dominál, és nem csak a kortárs szelete: van egy törzsvendégünk, aki érdekes, halhatatlan anekdotákkal szórakoztat, de okít is minket. Őt szokta a legnagyobb csoport körülvenni – olykor talán húszan is. Illetve a zenei műsorra talán kétszer annyian is beszorulnak abba a szobába, ahol a zongora szól. Ezeket a műsorokat többnyire fiatal zongora-, hegedű- vagy gordonkaművészek, olykor (opera)énekesek részvételével állítja össze a feleségem. (...)
Gondolom, nemcsak énekelni ment oda az ügyvivő úr. Elárulna valamit arról, hogy miről van szó leginkább az ilyen eseményeken?
Ahol az élet minden szférájából megjelennek jól ismert emberek, a kultúra, a tudományok és a politika aktuális kérdései nyilván fölmerülnek. De az az állítás, hogy ilyen alkalmakkor születtek meg fontos »királycsináló« döntések, már csak azért is értelmetlen, mert a vendégek olyan különböző nézeteket képviselnek, és annyira nincsen közös fórum, hogy aligha születhetne közös megegyezés, pláne döntés. Például azt is az én kontómra írták sokan, hogy Bajnai Gordon átengedte a miniszterelnöki jelöltséget Mesterházy Attilának, pedig ahol csak volt rá alkalmam, ennek az ellenkezőjét képviseltem. Olyannyira, hogy amikor nem az én »körömbe« tartozók, tehát akik nem voltak jelen korábbi beszélgetéseken, azt állították, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak van joga a jelölésre akkor is, ha nem a legalkalmasabb embert állítja jelöltjének, tüntetőleg kimentem a szobából – de sajnos tény, hogy aztán mégsem mentem haza. (...)
De gondolom, elismeri, hogy Goodfriend úr amerikai érdekeket képvisel itt.
Természetesen. De nézzük meg, melyek a legfőbb amerikai érdekek. Miután amerikai katonák ezrei adták életüket, hogy véget vessenek a véget érni képtelen első világháborúnak, majd Párizsban – miután a beteg Wilson elnök visszatért Amerikába – olyan békét hoztak létre, amely magában hordta a második világháború magvát, ez milliók életét követelte a náci diktatúra és a japán fanatikus imperializmus legyőzéséhez. Olyan nehéz elképzelni ezek után, hogy Amerika legfőbb érdeke a diktatúrák egyedüli ellenszere, a demokrácia meghonosítása, ha kell helyreállítása és megerősítése világszerte?”