A nemzeti kormányzás mítosza

„A nemzeti kormányzás mítosza azonban, amely így az év vége felé már majd' 1 millió Fidesz szavazóval többnek jelenti a korrupció és a dilettantizmus szinonimáját, mint két hónapja, a mai jobbos-századvéges tolvajnyelvben egyet jelent a jó kormányzással, pedig hát dehogy is az. A jó kormányzás hagyományos eszménye egyébként is problematikus, de ezt hagyjuk itt és most. A nemzeti kormányzással helyettesíteni azonban egyszerű cinizmus, amely arra az ájulatra hagyatkozik, hogy ami nemzeti és ráadásul kormányzás, az valami olyan piszkosul magasztos dolog, amelyhez az egyszerű halandó hozzá se szagolhat. Mivel a magyar nép mentalitása felmérések szerint még ma is Nyugat-Európa 14-15. századi érett feudális állapotával mutat rokonságot (egy kissé patrimoniálisabb jobbágyi ízzel), nincs azon mit csodálkozni, hogy az öntudatos polgári (mások szerint demokratikus) viszonyulást a politikához nem nagyon ismeri, és amennyiben ismeri, hát nem szereti.

Pedig a jó kormányzás nagyon világosan megítélhető lenne a karcagi malmász, a barcsi Coop-pénztáros és a győri mérnök szemszögéből is, ha egyszer hozzá szoktak volna bizonyos mércék használatához. Jól kormányozni nem is annyira nehéz, és az ember pontosan meg tudja ítélni a valóságát az utcákon, a házak homlokzatain, a társalgásokból, a személyes életekből és a gyerekei ruházatán. Lopni és a lopást megfelelő törvényekkel fedezni, és közben úgy hazudni, hogy annak legyen füle és farka is -- na, az nehéz. (Nem is megy már.) Kormányozni mindössze világosan egyet jelent -- bármilyen csúnyán hangozzék is -- a nép (a közösség, a társadalom, az emberek, a választók, a közjó) szolgálatával. Bővebben az ország szellemi és anyagi gyarapodásában való hatalmi szerepvállalással, és az erről való transzparens számadással.”